NB I: Doll szerint ennél több kell a harmadik helyhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.12. 17:51
Thomas Doll, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros vezetőedzője a Puskás Akadémia elleni győzelem (1–0) után úgy nyilatkozott, csapata megérdemelte a sikert, de ennél több kell a harmadik helyhez.

„Az első félidőben nem játszottunk jól, a tizenhatos előtti szituációkat sem oldottuk meg megfelelően, és a párharcokban is gyengék voltunk. A második félidőre sokkal lendületesebben jöttünk ki, látszott a fiúkon, hogy mindenképpen a maguk javára akarják fordítani a mérkőzést. Ez szerencsére sikerült is, ezért úgy érzem, megérdemelten győztünk. Fontos volt a siker, mert ezzel feljöttünk a harmadik helyre – bár a riválisaink még játszanak a mi mérkőzésünk után. Azt azonban tudjuk, hogy ennél jobban kell játszanunk, ha a szezon végén is a dobogón akarunk lenni” – olvasható Thomas Doll nyilatkozata a fradi.hu-n.Thomas Doll nyilatkozata a fradi.hu-n.

Legfrissebb hírek

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
10 órája

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58

Kétgólos vereséget szenvedett a Fradi a Bolzanótól

Jégkorong
2025.09.26. 22:59

Hosszabbított a Puskás Akadémia utánpótlás-válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 15:19

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Emberhátrányban az utolsó pillanatokban szerzett egy pontot a Ferencváros a Plzen ellen

Európa-liga
2025.09.25. 22:56

Hornyák Zsolt: Bántanak a vereségek, de tudom, a munkánknak lesz gyümölcse

Labdarúgó NB I
2025.09.24. 06:59

Hornyák Zsolt szerint szabályos gólt vettek el csapatától

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 08:17
Ezek is érdekelhetik