MLSZ: Détárit egy, Milintét két mérkőzésre eltiltották

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.23. 18:10
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága két mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta Milinte Árpádot, az NB II-es Dunaújváros kapusát. Az mlsz.hu beszámolója szerint Détári Lajos, az NB III-as Felsőtárkány vezetőedzője egymeccses eltiltást kapott. Fegyelmi határozatok.

NB I

George Ikenne-King Patrick (Honvéd) 1, Pölöskey Péter (PMFC) 1 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB a Videoton FC – Lombard Pápa mérkőzéssel kapcsolatban a Videoton FC ellen szurkolóinak rasszista magatartása miatt indított eljárást megszüntette, mivel a rasszista megnyilvánulás a tárgyalás során nem igazolódott.

A FEB tárgyalás megtartása után a Pécs – Újpest mérkőzéssel kapcsolatban a Péccsel szemben rendezési hiányosság és szurkolóinak pirotecnikai eszközök használata miatt kiszabott pénzbüntetést hatályában változatlanul fenntartotta.

A FEB tárgyalás megtartása után Szekeres Adrián (Puskás FC) korábbi 2 mérkőzésre szóló eltiltását 1 mérkőzésre szóló eltiltásra mérsékelte.

NB II

Páles Tamás (Tatabánya) 2, Sárközi Norbert (Dunaújváros) 1, Milinte Árpád (Dunaújváros) 2, Nagy Zoltán Dániel (ZTE) 2 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB tárgyalás megtartása után Forgács András (Balmazújváros) korábbi 2 mérkőzésre szóló eltiltását 1 mérkőzésre szóló eltiltásra mérsékelte.

NB III

Csikós Sándor (BKV) 1, Domonyi Roland (Maglód) 1, Takács Kornél (Dabas) 2, Illés Dániel (Baja) mert talppal rácsúszott ellenfele lábára, amikor a labda nem volt megjátszható közelségben 3, Kirchner Krisztián (Baja) 2, Katona Attila (Felsőtárkány) 1, Dajka László (Nyírbátor) 1, Nagy Dániel (Jászapáti) 1 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Szűcs László kapusedző (BKV) írásbeli megrovásban részesült, Détári Lajos vezetőedző (Felsőtárkány) a kispadtól és az öltözőtől 1 soron következő NB III-as bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Női felnőtt nagypályás bajnokságok és kupák

Sipos Anikó (Jászberény) mert a játékvezető személyére durván sértő kifejezést használt 3 soron következő női felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Színes lapok miatt kiszabott pénzbüntetések

Honvéd 42, Csepel 10, Dunaharaszti 10, Dabas 14, ESMTK 10, REAC 12, Tatabánya 15 ezer Ft.NB I

Honvéd 42, Csepel 10, Dunaharaszti 10, Dabas 14, ESMTK 10, REAC 12, Tatabánya 15 ezer Ft.

Legfrissebb hírek

Férfi röpi Extraliga: a 22. mérkőzését is elveszítette a Dunaújváros

Röplabda
2025.02.27. 21:18

Frankfurt magyar hősei: Détári Lajos és Sztáni István

Képes Sport
2025.02.08. 08:59

Détári Lajos és Sztáni István találkozott az Eintracht Frankfurt–FTC El-meccs előtt – kép

Európa-liga
2025.01.23. 21:13

Szavazzon a XX. század góljára! – Détári Lajos, 1987. május 17., Magyarország–Lengyelország 5–3

Magyar válogatott
2024.12.12. 18:04

Szavazzon a XX. század góljára! – Détári Lajos, 1985. április 17., Ausztria–Magyarország 0–3

Magyar válogatott
2024.12.09. 18:54

Az UVSE legyőzte az FTC-t a női vízilabda Magyar Kupa döntőjében, újra az övé a trófea

Vízilabda
2024.12.07. 22:07

Eldőlt, UVSE–FTC döntőt rendeznek a női vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2024.12.06. 19:24

Szijjártó Péter: Legyünk büszkék arra, hogy az Aranycsapat gerincét a Honvéd adta, amely többszörös BEK-győztes lehetett volna, ha nem verik le az ötvenhatos forradalmat

Labdarúgó NB I
2024.11.27. 22:06
Ezek is érdekelhetik