Ligakupa: a DVSC vereséggel jutott be az elődöntőbe

Vágólapra másolva!
2014.04.01. 17:12
A DVSC-Teva 3–2-re kikapott a Puskás Akadémia legénységétől a labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjének keddi visszavágóján, ezzel együtt bejutott a sorozat elődöntőjébe. A DVTK szintén ott van a négy között, miután kedd délután 1–0-ra győzött Szigetszentmikóson.

PUSKÁS AKADÉMIA–DVSC-TEVA 3–2PUSKÁS AKADÉMIA–DVSC-TEVA 3–2

Dalibor Volas a mérkőzés elején egy perc leforgása alatt két gólt szerzett, amivel lényegében el is döntötte a továbbjutást. A felcsútiak a hajrában két tinédzser cserejátékosuk, Németh Erik és Oldal Tibor góljával megfordították az állást, így összességében az első mérkőzésen elkövetett adminisztrációs hibának „köszönhetik” kiesésüket.

Mint ismert, Francisco Gallardo jogosulatlan szerepeltetése miatt törölték az első meccs pályán kialakult 1–1-es eredményét, és a DVSC javára ítélték a találkozót 3–0-s gólkülönbséggel.

A debreceniek három nap leforgása alatt kétszer játszottak Fejér megyében: vasárnap a Videotont legyűrték, sikerükkel nagy lépést tettek a bajnoki aranyérem megszerzése felé.

SZIGETSZENTMIKLÓS–DVTK 0–1

Az első félidőben a diósgyőrieknek egy nagy helyzetük volt, azt Bacsa Patrik ki is használta: a támadó a fejes után kipattanó labdát lőtte közelről a kapuba. Az első játékrész végén a hazaiaknak két egyenlítési lehetőségük is volt, de elpuskázták azokat.

A szünet után feljavult a vendégek támadójátéka, Nikházi Márk és Barczi Dávid kísérleténél a hazai kapus, Sánta András nagyot védett. Az SZTK legnagyobb lehetősége Fekete Ádám előtt adódott, fejesét Ivan Rados védte a 67. percben.

A végjátékban a szigetszentmiklósiak beívelésekkel kísérleteztek, a DVTK-védelemnek az utolsó pillanatig összpontosítania kellett, hogy ne szülessen meg a hazaiak továbbjutással kecsegtető egyenlítő gólja.

LIGAKUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
PUSKÁS AKADÉMIA FC–DVSC-TEVA 3–2 (1–2)
Felcsút,
zárt kapuk mögött. Vezette: Erdős (Tóth II V., Aradi)
PAFC: Somodi – Nagy Zs., Tóth I B., Fabio, Spandler – Bertus, Orbán G. (Németh E., a szünetben) – Tóth L. (Sallai R., 64.), Szakály D., Berki I. (Oldal, 83.) – Denkovics. Vezetőedző: Benczés Miklós
DEBRECEN: Verpecz – Bernáth, Króner, Brkovics (Damahou, 70.), Ferenczi J. (Karikás, 61.) – Dombi (Király V., 75.), Spitzmüller, Ludánszki B., Kondás K. – Volas, Seydi. Vezetőedző: Kondás Elemér
Gólszerző: Volas (0–1) az 5., Volas (0–2) a 6., Tóth L. (1–2) a 37., Németh E. (2–2) a 83., Oldal (3–2) a 88. percben
Továbbjutott: a DVSC-Teva,
5–3-as összesítéssel

SZIGETSZENTMIKLÓSI TK–DIÓSGYŐRI VTK 0–1 (0–1)
Szigetszentmiklós, 500
néző. Vezette: Becséri D. (Viszokai, Berettyán)
SZIGETSZENTMIKLÓS: Sánta A. – Csikortás, I. Jakovljevics, Balogh M., Pollák – Vágó
Kvekveskiri, Barna Zs. (Sipos B., 78.) – Khous, Takács T. (Deutsch, 65.), Majoros (Fekete Á., 12.). Vezetőedző: Prisztai Viktor
DVTK: Rados – Vági, Vadász, Kádár T., Gohér – Nikházi, Egerszegi (Kosztics, 55.), Barczi (Szabó B., 74.) – Batioja, Grumics (Marjanovics, a szünetben), Bacsa. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
Gólszerző: Bacsa (0–1) a 21. percben
Továbbjutott: a Diósgyőr, 3–2-es összesítéssel

A TOVÁBBI KEDDI PROGRAM

17.00: Lombard Pápa TFC–Ferencváros – ÉLŐBEN AZ NSO-N!
Az első mérkőzésen: 0–4

Legfrissebb hírek

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
1 órája

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
12 órája

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:25

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:16

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:49

Hazai pályán veszítette el veretlenségét a Ferencváros a Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 22:17

Wojciech Golla: Ötven százalék az esélyünk a győzelemre

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 08:28

Tizenkilenc éves támadót igazolt a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:27
Ezek is érdekelhetik