Négy év alatt 53 játékos távozott - mi a baj a Fradival?

Mi a baj a Fradival? A zöld-fehérek 2014-ben négy bajnoki mérkőzést játszottak, és egyiket sem tudták megnyerni. Döntetlen a bajnok Győr és a listavezető Debrecen ellen (mindkétszer 1–1 a Puskás-stadionban), valamint Kecskeméten (0–0), és egy vereség a Hidegkuti-stadionban az MTK vendégeként (2–3).

SZAKSZEMMEL KELLENE KIVÁLASZTANI A TRÉNERT

Még ha a négy idei ellenfélből az egyik a bajnoki címvédő, a Győri ETO, a másik a mostani bajnokság toronymagas esélyese, a DVSC-Teva volt. Ettől eltekintve négy bajnoki meccs győzelem nélkül nehezen elfogadható annál a klubnál, amely bevallottan a bajnoki címre tör (merthogy, szokták mondani, a Ferencvárosnak más célja nem is lehet), és mégis… A Debrecen, a Videoton, a Győr, a Honvéd, a Diósgyőr, a Pécs és a Haladás mögött csak nyolcadik.

A megszokott kritikai felhangok között volt egy érdekes vélemény. A klub egykori gólkirálya, Dzurják József arról beszélt, hogy az edzők jönnek-mennek, a keret kialakítását a vezetők rájuk bízzák, így szinte félévente cserélődik. Ez pedig rossz irány…

Lenne viszont jó megoldás, hiszen a nemzetközi, sőt a magyar futballban is egyre elterjedtebb a sportigazgató szerepköre. Az ő feladata a játékoskeret kialakítása, ráadásul a csapat stílusának, arculatának kialakításában meghatározó ember, s ehhez a kihíváshoz, feladathoz keres olyan edzőt, aki a napi edzéseket megtartja, összeállítja a kezdőcsapatot, irányítja a napi munkát. A sportigazgató teremti meg a munkakörülményeket, az ő felelőssége, hogy az általa kialakított kerethez megfelelő edzőt találjon. Ez sport-, sőt futballszakmai feladat, de a Fradinál nem alkalmazzák ezt a modellt, a zöld-fehéreknél a klubvezetőség határozza meg, ki legyen az edző. S ha már a sportigazgatóé futballszakmai munkakör, s a tudás, a tapasztalat a modern labdarúgásban való jártasságot feltételez, adódik a kérdés: a klubvezető, aki mondjuk gazdasági szakember, honnan tudhatná, ki a megfelelő edző az adott kerethez? S honnan tudja, hogy az edző jól dolgozik-e vagy sem?

Nem mondjuk, hogy Dzurják „Csöpinek” van igaza, mindenesetre a Ferencvárosnál talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy az elmúlt időszak döntései mennyire erősítették a futballszakmát, illetve azt a tervet, hogy a csapat bajnok lehessen.

A LÉGIÓSSEREG MELLETT ELTŰNNEK A FIATALOK

Keretes táblázatunkban félszáznál is több nevet találhat az olvasó, azokat a játékosokat gyűjtöttük így egybe, akik az utóbbi négy évben köszöntek el a Ferencváros első csapatától, úgy, hogy kisebb-nagyobb szerepük volt az együttes életében. A névsort végigböngészni sem könnyű, régen elfeledett arcok kerülnek elő, korábbi kedvencekkel találkozhatunk. Szinte átjáróháznak tűnik a Fradi öltözője, hirtelen harminc légióst számoltunk össze, ennyi idő alatt ennyi külföldit szerepeltetni egy, a saját utánpótlására legendásan büszke klubnál akkor is túlzás, ha sikerült volna bajnoki címeket szerezni – de a Fradi legutóbb 2004-ben szerzett aranyérmet.

AZ INTERNET IS SEGÍTETT A NEHÉZ PILLANATOKBAN

Emlékezhetünk, hogy Prukner László az internetről „vadászott” szabadon igazolható játékosokat, és bronzérmes csapatot épített, nemzetközi kupát érő helyezésig vitte a klubot, az általa „talált” Somália ma is erőssége a csapatnak. Az őt követő Détári Lajos lehetőségei is erősen korlátozottak voltak, főleg annak fényében, hogy a helyére érkező Ricardo Moniz gyorsan több játékost is igazolhatott. Thomas Doll pedig, úgy tűnik, egyelőre ismerkedik a közeggel, de már ő volt az edző, amikor Ugrai Rolandot átigazolta a Fradi – ugyanakkor erősen kérdéses, a német szakember a múlt ősszel hány Haladás-meccset látott, s hol szúrta ki a fiatal játékost… Ha meg nem ő javasolta a többnyire a kispadot koptató csatár megszerzését, akkor ki?! Rajta kívül más szakmai felelős nincs a klubban.

A követendő stílus, úgy tűnik, adva van: amikor Ricardo Moniz (aki kvázi szakmai igazgató és edző volt egyszerre) megérkezett, a csapat erőteljesen letámadta, kapuja elé szorította ellenfeleit, rengeteg támadást vezetett a széleken, sok beadással veszélyeztetett. Közhely, ezért igaz, hogy a megalkuvás nélküli küzdőszellemre vevő volt a közönség, a hajtást, a tempós futballt akkor is elismerte, ha nem nyert az együttes.

Néhány hónap telt csak el, és a játék már nem is emlékeztet arra a felfogásra.