Ligakupa: a Vasas hibájába esett a PAFC Debrecenben

Vágólapra másolva!
2014.03.23. 14:35
A labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a Puskás Akadémia 1–1-es döntetlent ért el a Debrecen vendégeként, így kedvező helyzetből várhatta volna a visszavágót. Csakhogy az együttesben játszott a Vasas elleni visszavágón második sárga lapját begyűjtő Francisco Gallardo (az elsőt még a csoportkörben kapta a Honvéd ellen), így a pályán elért eredmény a versenyszabályzat értelmében változni fog.

Érdekesség, hogy a Puskás Akadémia pont úgy jutott be a legjobb nyolc közé, hogy a Vasas labdarúgója, Görgényi Dávid nem léphetett volna pályára a két sárgája miatt, így hiába nyertek otthon 2–0-ra az angyalföldiek, a Magyar Labdarúgó-szövetségnek hivatalos eljárást kellett indítania, és a mérkőzést 3–0-val a Puskás Akadémia javára írta jóvá, amely ennek révén 6–1-es gólkülönbséggel továbbjutott.

A szövetségnek a versenyszabályzat alapján ezúttal is el kell járnia, így várhatóan a pályán elért 1–1 helyett 3–0-s hazai sikert állapít majd meg, vagyis a debreceniek háromgólos előnyből várhatják az április 1-jei visszavágót. Érdekesség, hogy Gallardo ezen a mérkőzésen is kapott egyébként egy sárgát.

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
1. MÉRK.
2. MÉRK.
ÖSSZ
DVSC-Teva–Puskás Akadémia
1–1*ápr. 1.
PMFC–Videoton
1–1
ápr. 1.
DVTK–SZTK 2–2
ápr. 1.
Ferencváros–Lombard Pápa4–0
ápr. 1.
A visszavágókat április 1-jén rendezik.
*Francisco Gallardo két sárga lapja ellenére pályára lépett

 

Legfrissebb hírek

Olvasóink elsöprő többsége szerint nem kellett volna kiállítani Markgráf Ákost

Labdarúgó NB I
3 órája

Telefonos segítséget kért a Puskás edzője a kiállítás után

Labdarúgó NB I
18 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

Idegenbeli döntetlennel kezdett a Puskás Akadémia az ifi BL-ben

Minden más foci
2025.10.22. 20:10

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 13:48

Ifjúsági Bajnokok Ligája: szerdán Norvégiában kezd a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 16:26

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 08:03

A Puskás Akadémia Lukács góljával törte meg rossz sorozatát, legyőzte idegenben a ZTE-t

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 17:30
Ezek is érdekelhetik