Újpest: Jó csapatunk lesz - Nebojsa Vignjevics

Vágólapra másolva!
2014.02.22. 08:07
Az Újpest FC tegnapi, Puskás Akadémia elleni 0–0-s döntetlenje után Nebojsa Vignjevics, a fővárosiak vezetőedzője csapata hivatalos honlapjának értékelte a találkozót, beszélt az új játékosokról is.

A helyzetek számával igen, azok kihasználásával, illetve a hátul elkövetett hibák miatt nem volt elégedett Nebojsa Vignjevics az Újpest vezetőedzője a Puskás Akadémia FC elleni mérkőzést követően.

„Jó iramban játszottunk, sok helyzetünk volt, igaz, ez éppen elmondható ellenfelünkről is. Van még egy hetünk kijavítani a hibákat, mert azokból is akadt, de azon leszünk, hogy a Honvéd ellen már minél kevesebb legyen belőlük. A játékosok egy része, például Sagna és Andrade még csak pár napot készült a csapattal, ez néha látszott, de idővel ez javul majd, és kiegészülve többek között a ma sérülés miatt hiányzó Suljiccsal vagy Simonnal jó csapatunk lesz. Pozitív, hogy képesek voltunk helyzeteket kialakítani és tetszett középen Balogh Balázs és Filip Sztaniszavljevics játéka is, de például Andrade is bizonyította, hogy erőssége lesz csapatunknak. Szombaton a Duna Cipő-pályán azok a játékosok lépnek majd pályára, akik ma csak a második félidőben játszottak, vagy egyáltalán nem kaptak szerepet” – nyilatkozta Vignjevics.

Szombaton 11.00 órakor a Duna Cipő-pályán az első keret másik fele először az UTE U21-es csapata, majd az NB III-as Jászapáti ellen játszik 45-45 percet.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Darwin Andrade (kolumbiai, Sint-Truiden – Belgium, kölcsönbe, legutóbb La Equidad – Kolumbia), Jonathan Heris (belga, AFC Tubize – Belgium), Nebojsa Koszovics (montenegrói, Standard Liege – Belgium), Jean-Marc Makusu Mundele (kongói, Standard Liege – Belgium), Nagy János (Szigetszentmiklósi TK – kölcsönből vissza), Lansana Sagna (szenegáli, Racing Club de Dakar – Szenegál), El Hadji Sidibe (szenegáli, Racing Club de Dakar – Szenegál), Zamostny Balázs (Vasas, kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Grégory Christ (francia, Royal White Star Bruxelles – Belgium), Egerszegi Tamás (gyirmóti kölcsön után Diósgyőri VTK), Henritse Eninful (togói, Kecskemét – kölcsönbe), Erős Ronald (Ceglédi VSE), Horváth Richárd (Lombard Pápa), Loic Nego (francia, Charlton Athletic – Anglia), Szélesi Zoltán (Vasas ?), Toricska Rajmond (Kozármisleny – kölcsönbe), Vermes Krisztián (Mezőkövesd)
Kiszemeltek:

 

 

Legfrissebb hírek

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07

A ZTE felkészülési meccsen két góllal győzött a zágrábiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 14:06

Felkészülés: a Debrecen döntetlent játszott a Karcaggal

Labdarúgó NB I
2025.10.08. 13:40

Cseh Sándor már a jövő csapatát építi a női pólóválogatottnál

Vízilabda
2025.09.23. 09:28

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
2025.08.20. 17:22
Ezek is érdekelhetik