PAFC: Tajti a Real Madridnál is megfelelt a próbajátékon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.10. 17:57
null
Tajti Mátyás a Real Madridnál is <br />volt próbajátékon (fotók: pfla.hu)
Tajti Mátyás, a Puskás Akadémia fiatal labdarúgója megfelelt a próbajátékon a Real Madridnál, és a spanyol klub jelezte: tárgyalásokat kezdeményez a 15 éves futballista szerződtetéséről – írja a pfla.hu.

„A 15 és fél éves játékos a valdebabasi edzőközpontban több tréningen vett részt és edzőmeccset is játszott madridi színekben. A tesztelés meggyőzte a spanyol szakembereket, akik felveszik a kapcsolatot a PFLA vezetőivel. A világhírű királyi klub évek óta szakmai kapcsolatban van a Puskás Akadémiával; csapataink rendszeresen megmérkőznek egymással a spanyol fővárosban és itthon, a Puskás-Suzuki-kupán. Mátyás édesapja, Tajti József, a PFLA szakmai igazgatója a Realnál teljesítette az UEFA edzői prolicenchez szükséges nemzetközi szakmai gyakorlatot.

A FIFA 16 éves kortól engedélyezi a fiatalok nemzetközi átigazolását, vagyis a profi szerződés 2014 júniusától léphet életbe, azaz a 16. életévét június 2-án betöltő akadémista a tavasszal még mindenképpen Felcsúton készül majd, és minden bizonnyal pályára lép a hagyományos húsvéti Puskás-Suzuki-kupán, ahol akár ellenfélként kerülhet szembe a Real U17-eseivel, lehetséges új csapattársaival.

Mint ismert, Tajti a Barcelona érdeklődését is felkeltette, a katalánok hároméves szerződést ajánlottak a középpályásnak. Ennél kellemesebb gondot nehéz elképzelni: a világ két klasszisklubja vetélkedik Akadémiánk egyik játékosáért" – írja a pfla.hu.

Legfrissebb hírek

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Hős lett a Puskás kapusa: három tizenegyest védett az ifi BL-mérkőzésen Bozó Mirkó

Labdarúgó NB I
2025.11.07. 09:37

Bozó volt a hős, a Puskás Akadémia tizenegyesekkel búcsúztatta a Brann Bergent az Ifjúsági Ligában

Minden más foci
2025.11.05. 18:35

Horváth Dávid: Olyan nyomás alatt voltunk az FTC-vel szemben, mintha nemzetközi meccsen lennénk

Labdarúgó NB I
2025.11.02. 07:16

Sós Bence: Nem lenne baj, ha ezúttal is stabilan védekeznénk

Labdarúgó NB I
2025.11.01. 10:10

Három év után áll újra kiesésre a Diósgyőrben vendégeskedő Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.31. 11:24

Lukács Dániel: Tessék, itt vagyok, ezért dolgoztam!

Labdarúgó NB I
2025.10.31. 08:57

Egy bajnoki mérkőzésre tiltotta el Markgráf Ákost az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.10.29. 13:22
Ezek is érdekelhetik