Mezőkövesd: kettős engedéllyel jöhet a diósgyőri védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.11. 09:38
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a volt diósgyőri labdarúgó, Menyhért Ádám megfelelt a mezőkövesdi próbajátékon. Úgy tudjuk, már csak a papírmunka van hátra az ügyében, kettős játékengedéllyel szerződtetik.

 

Tegnap Véber György a Mezőkövesd vezetőedzője jelentette be, hogy a korábban tesztelt Szilvási Zoltán ügyében megszületett az egyezség, az ukrajnai védő az újoncnál folytatja a pályafutását. Csakúgy, mint a legutóbb Újpesten szereplő védő, Vermes Krisztián, aki tegnap írt alá két és fél évre.

Menyhért Ádám, a Diósgyőrrel már korábban szerződést bontó 20 esztendős hátvédet pedig kettős versenyengedéllyel szerződtetné a klub, így a Mezőkövesd U21-es együttesében is játszhatna.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD-ZSÓRYNÁL
Érkezők: Kiss Máté (Győri ETO FC – kölcsönbe, az ősszel is itt szerepelt), Rajczi Péter (szabadon igazolható, legutóbb Kecskeméti TE), Szilvási Zoltán (ukrajnai, szabadon igazolható), Takács Péter (Diósgyőri VTK), Stanislav Velicky (szlovák, szabadon igazolható, legutóbb DAC 1904 Dunajská Streda – Szlovákia), Vermes Krisztián (szabadon igazolható, Újpest FC)
Távozott/távozhat: Bagi István (Békéscsaba Előre), Hamar Ádám (Szolnoki MÁV FC), Irhás Ignác (Kisvárda SE), Lakatos Béla (?), Petneházi Márk (Dunaújváros PASE), Linas Pilibaitis (litván, Győri ETO FC, lejárt a kölcsönvételi szerződése, onnan Zalgiris Vilnius – Litvánia),Vaskó Tamás (Puskás Akadémia FC)
Kiszemeltek: Menyhért Ádám (szabadon igazolható, legutóbb Diósgyőri VTK)

 

Legfrissebb hírek

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
4 órája

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:00

Négy hónap után kapott ki a Kövesd, az évadban először nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
Tegnap, 19:25

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37
Ezek is érdekelhetik