Felkészülés: kimaradt büntető, Loki-döntetlen a CSZKA Szófia ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.05. 18:14
null
Kulcsár Tamás (jobbra) duplázott a CSZKA Szófia ellen (Fotó: Mirkó István, archív)
A törökországi Belekben edzőtáborozó DVSC-Teva NB I-es labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott a bolgár CSZKA Szófiával. A Loki a végén büntetőt hibázott. Az Újpest kétgólos előnyről ikszelt a kazah Ordabaszival.

DVSC–CSZKA SZÓFIA

Mint korábban beszámoltunk róla, a meccs két órával később kezdődött, miután az ellenfél elnézte a kezdési időpontot, a meccsig hátra levő időre meghívták a debrecenieket a szállodájukba.

A dvsc.hu tudósítása szerint az első helyzetek a magyar csapat előtt adódtak, de Króner Martin és Sidibe sem tudott betalálni. A 34. percben a bolgárok kerültek előnybe, miután Guido di Vanni 15 méterről a bal alsóba lőtt. A második játékrészre csak Novakovics maradt a kapuban, egyébként sort cserélt a DVSC. Az 53. percben egy labdaszerzést követően Kulcsár Tamás révén egyenlített a Loki.

A bolgárok ugyan visszavették a vezetést, de kisvártatva újra egalizálni tudott a DVSC, megint Kulcsár volt eredményes. A magyar együttes a győzelemhez is közel állt, de Dalibor Volas kihagyta az ellene elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt.

FELKÉSZÜLÉS
DVSC-TEVA–CSZKA Szófia (bolgár) 2–2 (0–1)
DVSC 1. félidő:
Novakovics – Króner, Morozov, Mészáros, Vadnai – Kovács Á., Spitzmüller, Ludánszki, Bouadla – Sidibe, Seydi. 2. félidő: Novakovics – Brkovics, Máté, Szatmári, Ferenczi – Szécsi M., Zsidai, Berdó, Mihelic – Volas, Kulcsár
G: Kulcsár (53., 67.), ill. Di Vanni (34.), Gargorov (64.)
Forrás: dvsc.hu

ÚJPEST–ORDABASZI

Az Újpest Twitter-csatornájának beszámolója szerint kis kitérővel érkezett meg a csapat a meccs helyszínére, mert a buszvezető rossz pályára vitte a keretet. A kezdőben kapott helyet a belga Jonathan Heris is. A jó iramú találkozón a szünet előtt szerezte meg a vezetést az Újpest, amikor Bavon közelről talált a kazahok kapujába. Az 55. percben már kettővel mentek a lilák, Lázár Bence húsz méterről lőtt nagy gólt. Az előny azonban nem bizonyult elégnek, az Ordabaszi hat perc leforgása alatt egyenlíteni tudott, két tizenegyesből. Az egyenlítő gól után nyomást helyezett ellenfelére az Újpest, ám több gól már nem esett a találkozón, döntetlennel kezdett a magyar csapat Törökországban.

FELKÉSZÜLÉS
Újpest–Ordabaszi (kazah) 2–2 (1–0)

Újpest: Dmitrovics (Balajcza) – Nagy J., Litauszki (Hammer), Heris, Antón (Ligot) – Sztaniszavljevics (Koszovics), Balogh B. (Eninful), Vasziljevics (Proesmans) – Simon (Molnár S.), Bavon, Suljic (Lázár)
G: Bavon (42.), Lázár (55.), ill. Asirbekov (65., 71. – mindkettő 11-esből)

NYÍREGYHÁZA-FC TIMOK

Kimondottan jó iramú mérkőzést vívott a két csapat, ám kapura sokkal veszélyesebb volt a nyíregyházi gárda. A szerb másodosztályú együttest Ovszijenko kapus ajándékozta meg a góllal azzal, hogy az ötösön elcselezte a labdát, míg a szabolcsiak egyenlítő találatát Molnár Marcell szerezte: 18 méteres bombája védhetetlenül csapódott a léc alá.

Nyíregyháza–FC Timok 1–1 (0–0)
Antalya, 200 néző
Nyíregyháza: Ovszijenko - Patáj, Szokol, Benkő, Jánvári - Ulvicki, Reznek, Paku - Szilágyi, Molnár M., Kákonyi.
Gólszerzők: Molnár M. (79.), ill. Vujovic (63.)

Legfrissebb hírek

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Kirúgta táplálkozási tanácsadóját a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 15:29

Egyszerre három magyar is pályán lehet a Liverpoolban a Bilbao ellen

Angol labdarúgás
2025.08.04. 11:09

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az Al-Garafával

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:51

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39
Ezek is érdekelhetik