ETO: Befejeztem a kísérletezgetést - Horváth F.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.13. 17:59
Felkészülési mérkőzésen kétgólos (2–0) vereséget szenvedett a Győri ETO a szlovák Spartak Myjavától. Horváth Ferenc a mérkőzés után elárulta: a frissítés időszaka következik, és lezártnak tekinti a kísérletezgetős időszakot.

 

 

„Azzal voltam a legelégedettebb, amivel a legelégedetlenebb is. Megint nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki, különösen a második félidőben, de ezek kimaradtak – nyilatkozta Horváth Ferenc az eto.hu klubhonlapnak. – Ez most kicsit felforgatott csapat volt, most voltak a legfáradtabbak a játékosok. Én a magam részéről ezzel befejeztem a kísérletezgetést, mindenki nagyjából egyformán kapott lehetőséget arra, hogy megmutassa, mit tud. Nagyjából összeállt a csapat a fejemben, innentől kezdve azokra a játékosokra számítok, akik úgy dolgoztak, ahogyan az nekem megfelel.”

A bajnokcsapatot a télen átvevő szakember elmondta, miután a bajnoki rajton Rafa Wolfe eltiltás miatt nem áll a rendelkezésére, Michal Svec pedig sérült, a jobbhátvéd helyén Lazar Sztanisicset próbálta ki. A közeljövőben elvégezendő feladatról pedig annyit mondott: „most kezdődik a frissítés és a finom munka”.

A GYŐRI ETO TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 6.
Edzőtábor: Törökország (Belek), február 6–16.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
1. 18.: Győri ETO–OFC Russel Gabcíkovo (Bős; szlovák IV.) 1–1 (Dudás)
1. 25.: Győri ETO–Spartak Trnava (Nagyszombat, szlovákiai) – baleset miatt elmaradt
1. 31., Győri ETO–Slovan Bratislava (Pozsony; szlovák) 0–1
2. 8., Belek: Győri ETO–Radnicski Kragujevac (szerb) 2–2 (Kamber, Strestík)
2. 11., Belek: Győri ETO–Hangcsou Greentown (kínai) 2–1 (Pátkai, Völgyi – 11-esből)
2. 11., Belek: Győri ETO–Szioni Bolniszi (grúz) 0–1
2. 13., Belek: Győri ETO–Spartak Myjava (Miava, szlovák) 0–2
2. 15., Belek: Győri ETO–Kuangcsou R&F (kínai)

 

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
16 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
21 órája

Futballozó oroszlánok és kecskeáldozás a kezdőkörben – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.25. 08:05

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Nyolc gól Pakson, a hazaiak megnyerték a Honvéd elleni meccset

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 14:18

Gólzáporos meccsen verte meg városi riválisát a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 20:03

Németh Krisztián lövése döntötte el az MTK szerdai felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 13:06

Keita és Szevikjan betalált, negyedik felkészülési meccsét is megnyerte a Fradi

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 13:24
Ezek is érdekelhetik