Diszkóbaleset mementója a kövesdi Fótyik tankos fejvédője

CS. A.CS. A.
Vágólapra másolva!
2014.02.19. 10:47
null
Dominik Fótyiknak biztonságérzetet ad a védőfelszerelés (Fotó: Török Attila)
A fejvédős védő. A legtöbben csak így ismerik Dominik Fótyikot, a labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd-Zsóry hátvédjét.

 


Az első kérdésünk nem is vonatkozhatott másra.

„Szomorú történet a magyarázata, miért kell minden mérkőzésen fejvédőt viselnem – mondta a Nemzeti Sportnak az újonc csapat 23 esztendős szlovákiai hátvédje. – Az egyik szlovákiai szórakozóhelyen verekedés tört ki, néhány ismerősömmel megnéztük, mi történik, amikor valaki sörösüveggel fejbe vágott. Megrepedt a koponyám. Még ma is borzalmas erről beszélni, pedig már két és fél éve történt. Arról nem volt szó, hogy abba kell hagynom a futballt, de fejvédőt kellett viselnem. Azért beszélek múlt időben, mert már nem biztos, hogy kell – hamarosan megvizsgálnak, tökéletesen összeforrt-e a koponyám. De lehet, akkor sem veszem le, ha minden rendben, mert biztonságérzetet nyújt. Hasonló a helyzetem, mint a Chelsea-ben védő Petr Ceché, hiszen neki sem kellene hordania, viszont nyugalommal tölti el, ha rajta van.”

És a nyugodt Dominik Fótyik a pályán is bizonyít – biztos pontja a tizenkettedik helyezett kövesdi együttesnek. Aki olvasta korábbi edzője, Kiprich József korábbi nyilatkozatát, nem is lepődik meg ezen.

„Persze, hallottam, hogy volt kazincbarcikai edzőm azt mondta, az egyik legjobb NB I-es védő válhat belőlem – folytatta. – Megtisztelő, hogy egy korábbi kiváló futballista ilyet mond rólam. Azon vagyok, hogy előbb az NB I-ben lépjek előre, majd ha úgy adódik, erősebb bajnokságban is bizonyítsak. Egyelőre viszont csak az foglalkoztat, hogy a Mezőkövesddel stabil középcsapattá váljunk. Ebből szeretnék minél nagyobb részt vállalni. A felkészülési mérkőzéseken nem középső, hanem bal oldali védőként futballoztam, de mivel ifista koromban játszottam ezen a poszton, egyáltalán nem idegenkedem tőle. A lényeg, hogy a pályán legyek.”

Kérdés, melyik válogatottban.

„A szüleim szlovák állampolgárok, egyelőre az U21-es csapatban játszhattam, nem tudom, lesz-e lehetőségem a felnőttek között is bizonyítani. Bízom benne, hogy lesz.”

Fejvédőben vagy anélkül…

Legfrissebb hírek

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Négy hónap után kapott ki a Kövesd, az évadban először nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 19:25

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Újabb hazai meccset nyert meg két góllal a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:19

Pontot mentett a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 21:00

A hajrában jöttek a gólok, egy pontot elvitt a Mezőkövesd Tiszakécskéről

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 20:55

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Szalai duplájával nyert a Kövesd az újonc ellen

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 17:19
Ezek is érdekelhetik