PMFC: magyar és külföldi csoport érdeklődik a klub iránt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.15. 16:25
Bánki Erik cáfolta, hogy ő lenne a pécsi labdarúgócsapat megmentője, de kapcsolatai révén egy külföldi és magyar befektetőjelölt is van.

Bánki Erik baranyai fideszes politikus, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségi tagja nyilatkozott a Dunántúli Naplónak: határozottan cáfolta azokat a híreket, hogy ő, illetve valamelyik érdekeltsége befektetőként vállalna szerepet a PMFC-ben – idézi a lapot a bama.hu.bama.hu.

Bánki ugyanakkor elmondta azt is, kapcsolatai révén próbál lehetséges támogatókat szerezni. Egyelőre két konkrét érdeklődő van, egy magyar és egy külföldi csoport. Hozzátette, konkrét tárgyalások még nem voltak, ahhoz még időre van szükség, hogy kiderüljön, mennyire komoly a szándékuk. A megegyezés egyik fontos feltétele azonban az is, hogy Matyi Dezső tisztázza, mi a terve a PMFC-t működtető kft. tulajdonrészével – mondta Bánki.

 

Legfrissebb hírek

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 09:43

Labdarúgás: a PMFC a fiatalokra támaszkodva térne vissza az élmezőnybe

Utánpótlássport
2024.11.28. 09:01

NB III: a Pécs és a Paks II is nyert otthon az utolsó idei bajnokiján

Labdarúgó NB II
2024.11.23. 16:27

Női NB I: öt góllal küldte haza a PMFC-t a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2024.11.03. 16:43

Női NB I: rangadót nyert a Győr a Fradi vendégeként, nyert az MTK és a Pécs is

Labdarúgó NB I
2024.10.19. 21:10

NB III: a Pécs új többségi tulajdonosa korábban klubigazgató és ügyvezető is volt – nagy tervei vannak a klubbal

Labdarúgó NB II
2024.10.18. 23:18

Mátyus János: Szerintem José Mourinho sem bírta volna azt a csapatot benn tartani

Labdarúgó NB I
2024.10.02. 16:18

NB III: öt gólig meg sem állt a PMFC, amely ötödik a csoportjában

Labdarúgó NB II
2024.09.22. 19:52
Ezek is érdekelhetik