MTK: a kék-fehérek megegyeztek Vass Ádámmal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.10. 10:52
null
Vass Ádám a válogatott összetartásán (Fotó: Mirkó István)
Domonyai László, az MTK klubigazgatója a DigiSport Reggeli Start című műsorában elmondta, hogy Vass Ádámmal megegyeztek, már csak a középpályás klubjával, az Oostendével tárgyalnak.

„Megegyeztünk Ádámmal és az ügynökével, Paunoch Péterrel, nagyon korrekt beszélgetések folytak ezen a héten. Józsi bácsi (Garami József, az MTK szakmai igazgatója) is találkozott Ádámmal, nagy tisztelettel beszélgettek egymással. A belgákkal nem sikerült még megegyeznünk, mégpedig abban, hogy kölcsön vagy végleg kerül Magyarországra. Ebben igazán nem is nekünk van nagy szerepünk, hanem Ádámnak és a klubjának, de ez ma lezárul reményeink szerint” – mondta Vass Ádám átigazolásáról az MTK klubigazgatója.

Az Oostende engedélyezte Vass Ádámnak, hogy az MTK edzéseit látogassa, így a játékos szombattól már a kék-fehérekkel készül.

A 25 éves középpályás – aki részt vett a magyar válogatott legutóbbi összetartásán – tavaly októberben igazolt a kolozsvári CFR-től az Oostendéhez, ám a belga élvonal újoncánál csak öt mérkőzésen lépett pályára ősszel, háromszor becserélték, kétszer le.

Vass Ádám 16 évesen igazolt külföldre, a Ferencvárosból az angol Stoke Cityhez vezetett az útja, ahonnan három évvel később a Bresciába szerződött. Olaszországi időszaka után 2012-ben a CFR Cluj játékosa lett, de a kolozsváriaknál – sérülése miatt is – nem tudott gyökeret verni.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Torghelle Sándor (szabadon igazolható, legutóbb Videoton)
Távozott/távozhat: Baki Ákos (Swansea – Anglia ?), Varga Szabolcs (Heerenveen – Hollandia)
Kiszemeltek: Kenesei Krisztián (Lombard Pápa), Lázok János (Győri ETO FC), Vass Ádám (KV Oostende – Belgium)

 

Legfrissebb hírek

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
47 perce

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05
Ezek is érdekelhetik