Győri ETO: Dudás szerződést hosszabbított a klubbal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.21. 16:57
null
Szasa Sztevanovics (balra) és a szerződést hosszabbító Dudás Ádám (Fotó: eto.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO hivatalos honlapján adta hírül, amit korábban már előrejeleztünk: Dudás Ádám szerződést hosszabbított a klubbal. A 24 éves támadó 2015 júniusáig írt alá, szerződése opciós joggal további egy évvel meghosszabbítható.

 

 

„Nagyon gyorsan megegyeztünk egymással, mert mi szerettük volna, hogy Ádám maradjon, és ő sem akart távozni. Szerencsére a sérülése után már teljes értékű munkát tud végezni, örülök, hogy nemcsak a tavaszi szezonban számíthatunk rá, hanem a továbbiakban is. Abban is bízom, hogy másfél év után mindkét fél szeretné, hogy a plusz egy év opció is életbe lépjen” – idézi az eto.hu Szasa Sztevanovics sportigazgatót.

Dudás Ádám az ETO saját nevelésű futballistája, tagja volt az U20-as világbajnokságon bronzérmet nyert korosztályos válogatottnak. A bajnoki címvédő első csapatában 93 mérkőzésen 20 gólt szerzett és 15 gólpasszt adott, a második együttesben 10 találkozón kétszer volt eredményes.

„Szeretek Győrben játszani, minden ide köt, a család, a kedvesem és a barátok is, így nagyon örülök, hogy a klubnál számolnak velem. Nagyon sokat jelent nekem, hogy kedvelnek a szurkolók, azt szeretném, ha újra eljutnék arra a formára, amivel 2011 őszén segíteni tudtam az ETO-t. Nyáron lesz nyolc éve, hogy bemutatkoztam itt Győrben az NB I-ben, tavaly értünk a csúcsra a bajnoki címmel, nagyon bízom abban, hogy zavartalan lesz a felkészülésünk, és olyan tavaszt produkálunk, aminek köszönhetően elérjük céljainkat” – mondta Dudás Ádám.

Legfrissebb hírek

Tímár Krisztián: Támadófronton kifejezetten jó minőségű futballistái vannak a Fehérvárnak

Labdarúgó NB I
2 órája

NB III: négy gólt kapott hazai pályán a DEAC

Labdarúgó NB II
2025.04.13. 18:45

Szabó István: Szeretik a csapatot Nyíregyházán, motivál az élvonalban tartása

Labdarúgó NB I
2025.04.09. 18:49

Felháborodtak az Újpest-szurkolók a derbi utáni kommentár miatt, az MLSZ elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 15:21

NB I: Nyíregyházán ma értékeli a vezetőség a kialakult helyzetet – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.04.07. 10:00

Mennyi? Harminc! – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.04.06. 23:13

Jól játszott a Szpari, de nem tudta borítani a papírformát Pakson

Labdarúgó NB I
2025.04.05. 18:57

Bánkódhat a KTE, a Győr az utolsó pillanatban egyenlített a Széktói Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.04.05. 16:25
Ezek is érdekelhetik