DVTK: 13 percre felkapcsolják a világítást - megemlékezés

Vágólapra másolva!
2014.01.17. 13:49
Péntek este hét órakor várnak minden Diósgyőr-szurkolót, sportrajongót, miskolcit, akik szeretnék leróni kegyeletét Rakaczki Bence emléke előtt – adta hírül a DVTK labdarúgócsapatának honlapja.

A dvtk.eu-n a következő közlemény jelent meg a megemlékezéssel kapcsolatban:

Tisztelt szurkolóink!

Ma este a Diósgyőri Stadionhoz várjuk azokat, akik szeretnének néma főhajtással emlékezni szeretett játékosunkra, Rakaczki Bencére. Már most sok százan jelezték, hogy részt kívánnak venni a gyertyagyújtáson.

A DVTK vezetése több ezer emberre számít, ezért szeretnénk néhány hasznos információval szolgálni.

A megemlékezés 19 órakor kezdődik, helyszíne az északi maratoni kapu bejárata (az eredményjelző alatti terület). Kérünk mindenkit, ha tud, akkor hozzon magával egy mécsest vagy egy szál virágot. Bence mezszámára emlékezve 19 óra 15 perckor 13 percre felkapcsoljuk a stadion villanyvilágítását is.

A várhatóan nagyszámú megemlékezőket arra kérjük, hogy időben érkezzenek, és lehetőség szerint vegyék igénybe a tömegközlekedési eszközöket. A személygépjárművel érkezők a stadion mellett, bal oldalon, az aszfaltozott parkolót használhatják. A tömeg mozgása és a gépjárműforgalom biztosítása miatt a forgalmat az esemény alatt a Miskolci Rendőrkapitányság Diósgyőri Rendőrőrsének járőrei irányítják majd.

„Rakaczki Bence a kapuban, mint mindig, de sajnos most mécsesek és nem labdák veszik körbe. Nagyon szomorúak vagyunk” – írta DVTK hivatalos Twitter-oldalán (Fotó: DVTK Twitter)
„Rakaczki Bence a kapuban, mint mindig, de sajnos most mécsesek és nem labdák veszik körbe. Nagyon szomorúak vagyunk” – írta DVTK hivatalos Twitter-oldalán (Fotó: DVTK Twitter)

 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Arany Éva vb-ezüstérmes kézilabdázó

Kézilabda
2025.06.13. 11:35

Gyász: balesetben elhunyt a junior olasz bajnok raliversenyző

Egyéb egyéni
2025.06.11. 19:34

Gyász: elhunyt Kincses Tibor, olimpiai bronzérmes cselgáncsozó

Egyéb egyéni
2025.06.09. 19:28

Tragédia a Nemzetek Ligája döntőjén, lezuhant a lelátóról és elhunyt egy szurkoló

Minden más foci
2025.06.09. 09:34

Gyász: kétévesen elhunyt az Újpest támadójának öccse

Labdarúgó NB I
2025.06.09. 09:24

Elhunyt Fésüs Irén korábbi válogatott röplabdázó, szakedző

Röplabda
2025.06.08. 11:13

Két halálos áldozatot is követelt a párizsi ünneplés

Bajnokok Ligája
2025.06.01. 15:52

Gyászol az Internazionale: a BL-döntő napján elhunyt a klub legendás elnöke

Olasz labdarúgás
2025.05.31. 18:31
Ezek is érdekelhetik