PAFC: a keret változhat, a szakmai stáb bővülhet

Vágólapra másolva!
2013.12.27. 09:13
Az élvonalbeli újonc Puskás Akadémia labdarúgócsapatának keretében nem tervez nagy változást Benczés Miklós vezetőedző, viszont a szakmai stáb erősödhet a télen.

„A tervek szerint két-három játékost szerződtetnénk, távozók ennek függvényében lehetnek. Egyelőre neveket sem tudok mondani, mármint hogy kiket igazolnánk, csak posztokban gondolkodunk – nyilatkozta Benczés Miklós, majd kitért a szakmai stáb változásaira. – Spanyol erőnléti edzővel szeretnénk bővülni. A spanyol futball meghatározó, ezért is lenne jó onnan erősíteni a szakmai vonalat. Eddig csak Szűcs Péter foglalkozott a játékosokkal, de ő az egész akadémiát felügyelte, ez pedig nem egyszerű feladat. Ezenkívül szeretnék egy főállású manuálterapeutát, vagyis egy gyógytornászt a masszőrök mellé, aki a sérülésekkel foglalkozik.”Benczés Miklós, majd kitért a szakmai stáb változásaira. – Spanyol erőnléti edzővel szeretnénk bővülni. A spanyol futball meghatározó, ezért is lenne jó onnan erősíteni a szakmai vonalat. Eddig csak Szűcs Péter foglalkozott a játékosokkal, de ő az egész akadémiát felügyelte, ez pedig nem egyszerű feladat. Ezenkívül szeretnék egy főállású manuálterapeutát, vagyis egy gyógytornászt a masszőrök mellé, aki a sérülésekkel foglalkozik.”

A felcsúti csapat január 13-án kezdi el a felkészülést, majd január 30. és február 12. között Spanyolországban, a tervek szerint Sevilla környékén edzőtáborozik. Lesz mire alapozni a tizennegyedik helyen álló, a már kieső pozícióban szerénykedő MTK Budapestet csak két ponttal megelőző gárdának.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők:
Távozott/távozhat:
Kiszemeltek: Torghelle Sándor (szabadon igazolható, legutóbb Videoton)

 

Legfrissebb hírek

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
1 órája

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
5 órája

Colley duplázott, a Puskás Akadémia legyőzte a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
20 órája

Felcsúton kezdi NB I-es idényét az újonc Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:10

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

Hornyák Zsolt: Több bátorság kellett volna

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 21:47

Kétgólos hátrányból egyenlített, de vereséget szenvedett a Puskás Akadémia Cipruson

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 19:56

A Fradi 11 magyarral, de 10 légióssal is felállhatna; két válogatott játékos tért haza Felcsútra

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 14:51
Ezek is érdekelhetik