Honvéd: Testardi egy doppingvizsgálat után távozott?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.22. 07:53
Érdekes történettel állt elő egy genovai lap a nyáron kölcsönben az NB I-ben szereplő Honvédhoz igazoló, novemberben azonban hirtelen a Sampdoriához visszatérő Emanuele Testardiról.

„Hivatalosan családi problémák miatt költözött haza. Nem hivatalosan azonban úgy tudni, csinált egy csodálatos cselt, csak éppen nem a pályán és nem az ellenféllel szemben, hanem az öltözőben a doppingvizsgálókkal szemben – írja az Il Secolo XIX genovai napilap. – Szó szerint meglépett a kontrollról. Hogy mitől félt? Csak találgathatjuk. A gyanú szerint a Honvéd felbontotta a kölcsönszerződését, és mivel még két évig megállapodás köti a Sampdoriához, visszatér a bogliascói edzőbázisra."

A Nemzeti Sport az ügyben megkereste Tiszeker Ágnest, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetőjét, mit tudnak az esetről.

„Tény, novemberben járt a Magyar Antidopping Csoport a Budapest Honvédnál – mondta készséggel. – A vizsgálat során öt mintát vettünk, s kivétel nélkül mindegyik negatív eredménnyel zárult. Csak magyar játékosokat vizsgáltunk, s a futballisták együttműködtek velünk. Az UEFA, az Európai Labdarúgó-szövetség is tarthat ellenőrzést, de egyelőre nem kaptam értesítést arról, hogy ők jártak-e a kispesti csapatnál november óta. Ha ellenőriztek volna, s lett volna valami gond, mondjuk valaki nem jelenik meg a vizsgálaton vagy ellenszegül, arról már biztosan értesítettek volna."

Legfrissebb hírek

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09

A Nagy Ádámmal felálló Spezia tizenegyespárbajban jutott tovább az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
2025.08.18. 20:44

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31
Ezek is érdekelhetik