Haladás: Rajos iránt az NB II-ből érdeklődnek, távozhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.20. 15:52
A Haladás labdarúgócsapatánál nem ragaszkodnak Rajos Gáborhoz, a 29 éves középpályás megfelelő ajánlat esetén klubot válthat – adta hírül a haladas.hu.

„Nagyon örültem, amikor a nyáron szerződést hosszabbítottunk Rajossal, ám úgy látom, jelen állapotában nem tud a csapat segítségére lenni, ezért a klub és a játékos számára egyaránt előnyös ajánlat esetén elengedjük” – nyilatkozta a Haladás honlapjának Artner Tamás vezetőedző Rajosról, aki az ősszel mindössze két bajnoki mérkőzésen lépett pályára (mind a kétszer csereként), és a Videoton elleni találkozón 40 másodperccel a beállását követően kiállították.

Tóth Miklós ügyvezető igazgató szerint Rajos iránt NB II-es klubok érdeklődnek.
Artner Tamás vezetőedző Rajosról, aki az ősszel mindössze két bajnoki mérkőzésen lépett pályára (mind a kétszer csereként), és a Videoton elleni találkozón 40 másodperccel a beállását követően kiállították.

Tóth Miklós ügyvezető igazgató szerint Rajos iránt NB II-es klubok érdeklődnek.

Legfrissebb hírek

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33

Albán válogatottat is megjáró játékossal erősített az ETO

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 19:35

Mégsem érkezik a 26 éves angol középpályás a Fehérvárhoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 09:32

Szendrei Norbert: Gólerős csatárra van szükségünk

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 08:37

NB I: U20-as válogatott játékost igazolt a ZTE

Labdarúgó NB I
2024.07.02. 21:51

NB I: montenegrói válogatott érkezett a DVTK-hoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.02. 17:46
Ezek is érdekelhetik