Újpest: a játékosoknak tilos a Ferencvárosra gondolniuk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.29. 17:23
Az Újpest labdarúgócsapata jövő szerdán játssza a Ferencváros elleni hazai visszavágót a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében (az első mérkőzés 0–0-ra végződött), a lilák vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics szerint azonban most még nem szabad erre gondolniuk – csak a Paks elleni szombati bajnokijukra.

„Nincs sok időnk a mérkőzések között, de készen kell állnunk mindegyikre – nyilatkozta Nebojsa Vignjevics az ujpestfc.hu-nak. – A Ferencváros ellen fizikailag és mentálisan is nyomás alatt voltunk, ilyen meccsek után nehezebb a regenerálódás, de meg kell oldani. Az eddigi felállásban lesz némi változás, a mentalitásban viszont nem, azaz győzelemre játszó csapatot szeretnék a pályán látni Pakson is! Nagyon fontos, hogy a játékosok csak a szombati mérkőzésre összpontosítsanak, nem megengedhető, hogy a jövő heti kupavisszavágó járjon a fejekben.”

Az MVM Paks–Újpest találkozó szombaton 16 órakor kezdődik az NB I 16. fordulójában.

Legfrissebb hírek

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42

Délután sorsolnak a Kl-selejtező rájátszásában: szűkítették a Paks és az ETO FC lehetséges ellenfeleinek listáját

Európa-konferencialiga
2025.08.04. 09:14

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:58

Bognár György szerint a védelemben biztosan lesz változás a CFR ellen

Európa-liga
2025.07.16. 20:55

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
2025.07.09. 18:22

Bevált recept: dobogót ért a paksiak kiemelkedő támadójátéka

Labdarúgó NB I
2025.06.22. 10:01

Kosztasz Flevarakisz távozik a paksi kosárlabdacsapattól

Kosárlabda
2025.06.12. 20:05
Ezek is érdekelhetik