NB I: „Ha van hátra fél perc, ráugrok a hátára, belegyalulom a földbe”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.29. 21:40
Nehezen nyugodott le Bekő Balázs, a Kecskemét vezetőedzője a Honvéd elleni bajnoki után a labdarúgó NB I 16. fordulójában. Csapata fél perccel a vége előtt még egy góllal vezetett, mégis döntetlennel kellett hazautazniuk Kispestről. Ezzel együtt Bekő büszke a csapatára. Marco Rossi, a Honvéd szakvezetője a támadók kvalitásbeli hiányosságairól beszélt a Sport Tv interjújában.

„Nehéz higgadtan mondani bármit is – kezdte értékelését Bekő Balázs, a KTE vezetőedzője. – Ha a meccs előtt bárki azt mondja, hogy egy ponttal távozunk, akkor azt mondom, hogy azonnal utazzunk haza. Végig az történt, amit mi akartunk. Ha nem akadt tizenöt kontránk, akkor egy sem, így nem lehetek elégedett.”

A tréner az utolsó másodpercekben bekapott gólra is kitért. „Ha már hibát követünk el, akkor ráugrok a hátára, belegyalulom a földbe. Ha kiállítanak, akkor kiállítanak, ha nem, akkor nem. Legfeljebb jön egy szabadrúgás huszonöt-harminc méterről, és vége a meccsnek. Ez az én véleményem, lehet, hogy a játékosom másként gondolta. Mindettől függetlenül nagyon büszke vagyok a csapatomra, hogy ilyen fegyelmezetten futballozott – zárta szavait Bekő.”

„Az ellenfél teljesen visszaállt, így nagyon nehéz játszani – mondta Marco Rossi, a Honvéd szakvezetője. - Megpróbáltunk mindent, akadtak helyzeteink, de kihagytuk őket. Lehetett látni, hogy a Kecskemét védekezett, csak később kezdett kinyílni. A támadórészlegünkben kvalitásbeli hiányosságok mutatkoztak, és elfogytunk a végére. Nagyon sok problémánk van, keveset beszélünk rólok, lehet, hogy többet kellene.”

 

Legfrissebb hírek

Pintér Attila a játékvezetésről: Mi nem kaptuk meg azt, amit megkapott a többi csapat

Labdarúgó NB II
8 órája

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
10 órája

Döntetlen Angyalföldön, a Honvéd a másodosztályban tartotta a Vasast!

Labdarúgó NB II
10 órája

Férfi kosár NB I: a Honvéd, a Szeged és az Oroszlány győzelmével ért véget az alsóházi rájátszás

Kosárlabda
2025.05.24. 20:27

Böde 15. bajnoki gólja kevés volt, a Kecskemét elrontotta a Paks ünnepi hangulatát

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 22:10

Ezzel a Böde-góllal szerzett vezetést a Paks – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 21:38

NB I: 57 év után lehet újra Győrben bajnok a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 15:02

A Kecskemét óriási csatában bejutott a futsal NB I döntőjébe

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 21:50
Ezek is érdekelhetik