FTC: 100 ezer forint kerül Adamsékhez a Deco-mezből

Vágólapra másolva!
2013.11.19. 07:38
A Ferencváros élvonalbeli labdarúgócsapatának szívinfarktuson átesett trinidadi védőjének, Akeem Adamsnek a sorsa még a legnagyobb futballsztárokat is megindította. Amint arról korábban már beszámoltunk: a brazil Fluminenséből nyáron visszavonult, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes brazil/portugál Deco is felajánlotta dedikált mezét árverésre. A licit a közelmúltban véget ért, egy FTC-szurkoló 100 ezer forintért viheti el a dresszt – az összeget teljes egészében Adamsék kapják, adta hírül a blikk.hu.

A játékos édesanyja, Ancilla szeptember 28-a óta Budapesten tartózkodik, hogy szerencsétlenül járt fia mellett lehessen. A karibi futballista az infarktusa óta több életmentő műtéten is átesett, bal lábát amputálni kellett, és jelenleg is műszívre van kapcsolva.

„Amíg Akeem itt gyógyul, maradok Budapesten, el sem mozdulok mellőle. Boldogsággal tölt el, hogy messze Trinidad és Tobagótól is ennyien szeretik és támogatják – mondta korábban a Blikkben Ancilla Adams. – Sok szörnyűség történt velünk, nehéz napokon vagyunk túl, de az a legfontosabb, hogy mindennap beszélhetek vele, és foghatom a kezét.”

Legfrissebb hírek

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
1 órája

A Fradi Saldanha és Traoré nélkül utazik edzőtáborba

Labdarúgó NB I
15 órája

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
19 órája

A Werdernél továbbra sem kérnek a Fradinak kölcsönadott Keitából

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:11

Saldanha hatalmas összegért távozhat a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:39

A francia kézilabdázó távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Kézilabda
2025.07.05. 13:04

Fölényes győzelmet aratott az FTC a Maccabi Tel-Aviv elleni „titkos” felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:49

Ír válogatott középpályással erősített az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 16:10
Ezek is érdekelhetik