DVTK: Rakaczki és Adams meccse mindennél fontosabb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.05. 10:23
A Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján közleményben jelentette be, hogy dedikált mezek elárverezésével kíván segítséget nyújtani a csapat fiatal labdarúgója, a leukémiával kezelt Rakaczki Bence, valamint a múlt szombati ellenfél Ferencváros súlyosan megbetegedett légiósa, Akeem Adams gyógyulásához.

„Láthattuk, hallhattuk, hogy ezen a találkozón nem a rangadó, az ellenfél szidalmazása, vagy a végeredmény volt az elsődleges, mert van két játékos, akik ezekben a percekben is külön mérkőzést vívnak, és az ő meccsük most mindennél fontosabb – olvasható a klub közleményében. – A Diósgyőr játékosai is szeretnének valamilyen formában segíteni Rakaczki Bence és Akeem Adams gyógyulásában, így a klub vezetésével egyetértésben úgy döntöttek, hogy két teljesen egyforma – mindannyiuk által dedikált – piros színű DVTK-mezt árverezésre bocsátanak. A két legmagasabb ajánlatot tevő egy-egy mezzel lesz gazdagabb, de ezúttal sokkal fontosabb a segítség. A befolyó összegeket jövő héten eljuttatjuk a beteg játékosok családjának."

A licitálás szabályairól a klub hivatalos honlapján olvashatnak, a legmagasabb felajánlott összeget folyamatosan közzéteszik a DVTK oldalán.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08

Alkudozás helyett – Borbola Bence jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 22:39

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
2025.07.13. 10:25

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

A pólóvilág tetején – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2025.06.06. 23:52

BL-címvédéssel tette igazán feledhetetlenné az idényét a Ferencváros!

Vízilabda
2025.06.01. 22:45

Robbie Keane „elázott”, pezsgőfürdőt kapott a Fradi játékosaitól

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 07:51

Simán nyert a Fradi a Fehérvár ellen, és egy lépésre van a bajnoki címtől

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 21:23
Ezek is érdekelhetik