Ligakupa: Gond van, ez látható az elmúlt meccseken - Moniz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.16. 22:03
Bár a Győri ETO 4–1-re legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó Ligakupa F-csoportjának 4. fordulójában, a két gólt szerző Varga Roland szerint nem alakult simán a meccs. Ricardo Moniz szerint valami gond van a csapat táján az elmúlt három mérkőzés alapján. Pintér Attila pedig úgy véli, ilyen mérkőzésekre van szükség, jó csatát vívott egymással a két csapat. A Sport Tv interjúi.

„A Fradi is erős csapattal állt fel, és mi is – mondta Varga Roland, a Győr játékosa. – Ez a győzelem mutatja, jó úton járunk. Volt egy rosszabb szériánk, már majdnem kilábaltunk belőle, így kellene folytatni. Nem ment simán a Fradi ellen, mert az első gól után magunkra engedtük őket.”Varga Roland, a Győr játékosa. – Ez a győzelem mutatja, jó úton járunk. Volt egy rosszabb szériánk, már majdnem kilábaltunk belőle, így kellene folytatni. Nem ment simán a Fradi ellen, mert az első gól után magunkra engedtük őket.”

„Valami gond van a csapat háza táján, ez az elmúlt három mérkőzés alapján látható – értékelt Ricardo Moniz, az Ferencváros vezetőedzője. – A játékosok idegesnek tűnnek, kicsit nyugodtabbnak, egymással türelmesebbnek kellene lenniük. Akadtak pillanatok, amikor egyenlíthettünk volna, de a második gól előtti kihagyás döntőnek bizonyult. Fontos, hogy bízzunk egymásban, mert bajban ismerik meg egymást az emberek. Ebben a szituációban segíteni kell a másikat.”

„Nagyon fegyelmezetten futballozott a csapat, sok mindent meg tudtunk valósítani abból, amit elterveztünk – mondta Pintér Attila, a győriek vezetőedzője. – Jó meccset játszott a két együttes, ilyen mérkőzésekre van szükség. Jól éltek a lehetőséggel azok a játékosaim, akik kevesebbet játszottak, vagy sérülésből jöttek vissza. Látszik rajtuk, mindent megtesznek, hogy a kezdő tizenegybe kerüljenek.”

 

Legfrissebb hírek

Dragóner Attila: Tóth Alex sok ferencvárosi labdarúgónak példa lehet

Labdarúgó NB I
2 órája

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
13 órája

A BL-selejtezőben végig kiemelt lesz a Fradi; Marozsán–Alcaraz a Roland Garroson

E-újság
22 órája

Legyen végre kettő! – Mohai Dominik jegyzete

Német labdarúgás
23 órája

Hiába nyerte meg a rájátszást, a Zürich menesztette Ricardo Monizt

Minden más foci
Tegnap, 19:55

A Fradi két játékost is bejelenthet a napokban, brazil és paksi kiszemelt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:34

NB I: kelet-magyarországi rekord és 25 éves nézőcsúcs

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 16:55

Szalai Gábor: Életem legfontosabb gólját szereztem Győrben

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 08:19
Ezek is érdekelhetik