Honvéd: Nagyon örülök, hogy így tudtunk igazolni - Rossi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.31. 11:52
Sajtótájékoztatót tartott a Budapest Honvéd labdarúgócsapata, amelyen bemutatták a klub utóbbi időben szerződtetett játékosait: Anibal Godoyt, Edixon Pereát, Ayub Daudot és Thomas Jobot.

„Nagyon örülök, hogy így tudtunk igazolni. A mi feladatunk a fiatal játékosokból jó csapat építése. Nagyon sok mérkőzésünk van, de a bajnokságban, a Magyar Kupában és a Ligakupában is a legtöbbet szeretnénk elérni” – idézi Marco Rossi szavait a Honvéd hivatalos oldala a honvedfc.hu. Az olasz szakember a célkitűzésekről így beszélt: – Nem szeretek konkrét helyezést kitűzni, az a cél, hogy minden meccset megnyerjünk. Nagyon pozitívnak tartom, hogy a kezdőcsapatba és a kispadra kerülésért is nagy harc folyik, senkinek sincs bérelt helye. Ez a fiatal játékosok esetében hatványozottan igaz, nekik eddig nem volt probléma az állandó csapattagság, itt viszont küzdeniük kell, ez mindenképpen a fejlődésüket szolgálja.”

„ÚJRA EURÓPÁBAN JÁTSZHATOK, EZÉRT VÁLASZTOTTAM A HONVÉDOT”

KÉRDÉSEK AZ ÚJ FIÚKHOZ
Miért éppen a Honvédot választották?
Godoy: – A karrierem szempontjából nagyon fontos az európai játéklehetőség, az ajánlatot megbeszéltem a családommal és mindenki támogatott abban, hogy a Honvédhoz igazoljak.
Daud: – Igaz, hogy a Juventustól érkeztem, de mindenképpen előrelépési lehetőségnek tartom az itteni szereplést, Puskás Ferenc egykori klubjában.
Job: – Én már idősebb játékos vagyok, tíz év olaszországi játéklehetőség után újabb kihívásra volt szükségem. Történelmi klubhoz érkeztem, nagy kihívásnak tartom a lehetőséget. Elégedett vagyok azzal, hogy itt lehetek, újabb impulzusokra és sikerekre vágyom.
Perea: – Nagyon örülök annak, hogy itt lehetek és Európában futballozhatok. Puskás neve és a klub nagy hagyományai is szerepet játszottak abban, hogy elfogadtam az ajánlatot.

Hogyan látják az NB I színvonalát?
Perea: – Rövid ideje vagyok itt, amit eddig láttam, abból azt szűrtem le, hogy nagyon kiegyenlített a mezőny, az utolsó is megverheti az elsőt. Ezek persze csak az első benyomások.
Job: – Jó bajnokságba érkeztem, ami ugyan technikailag és taktikailag elmarad az olasztól, de nagy a küzdelem.
Daud: – Technikailag szerintem is alacsonyabb a színvonal, de küzdelemben és akaratban nincs hiány. Néha nagyon jó és látványos mérkőzéseket láthatunk.
Godoy: – Nagyon jó versenyhelyzet van, mindenkinek a maximumot kell nyújtania. Magyarországon sokkal többet futnak a játékosok a meccseken, mint például otthon.

Hány góllal lenne elégedett a szezonban?
Daud: – Minél több gólt szeretnék szerezni, ha például húszig eljutnék, akkor azzal nagyon elégedett lennék.
Perea: – A csatárt a góljai minősítik. Vannak periódusok, amikor minden bemegy, van olyan, amikor minden kimarad. A munkában hiszek, semmi másban. Az a legfontosabb, hogy a csapat érje el a sikereket.

Mivel töltötte azt a néhány hónapot, amíg nem volt csapata?
Perea: – A családommal voltam a lehető legtöbbet, de természetesen a kondíciómra is végig odafigyeltem. Örülök, hogy újra élő szerződéssel rendelkezem.

Mennyire tartja ugródeszkának a kispesti szereplést?
Perea: – Nagyon motivált és koncentrált vagyok, egyelőre itt kell jó munkát végeznem, nincsenek előrelépési terveim. Csak akkor van a kérdésnek értelme, ha kiemelkedő teljesítményt nyújtok, ezért dolgozom nap mint nap. Isten majd eldönti a további sorsomat, én most csak a Honvéddal foglalkozom.
Legfrissebb hírek

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Szoboszlai Dominik a fontos és nagy gólok mestere

Magyar válogatott
2025.10.17. 08:16

Marco Rossi: Lisszabonban játszottuk az elmúlt két év legjobb meccsét

Magyar válogatott
2025.10.16. 20:50

Marco Rossi csapata a tíz legerősebb európai válogatott közül immár hat ellen szerzett pontot

Magyar válogatott
2025.10.16. 15:48

Női NB I: kétgólos győzelemmel erősítette meg vezető helyét az MTK

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 20:05

Vb-selejtezők: Spanyolország egy meccsre Brazília világrekordjától; jó sorozatban a magyar válogatott

Minden más
2025.10.15. 12:40
Ezek is érdekelhetik