FTC: Adams hazájában naponta 140 Akeem-mezt adnak el

Vágólapra másolva!
2013.10.11. 08:53
Abigail Francis értékesítési menedzser a trinidadexpress.com oldalnak arról számolt be, hogy hazájában naponta mintegy 140 darab !Support, Akeem! felirattal ellátott pólót adnak el, amely a Ferencváros szívinfarktussal kórházba került labdarúgójának, Adamsnek a gyógyulását hivatott segíteni.

Hasonló céllal először a trinidadi válogatott legutóbbi, Új-Zéland elleni mérkőzésén lehetett pólót vásárolni, amely most kikerült kereskedelmi forgalomba is.Hasonló céllal először a trinidadi válogatott legutóbbi, Új-Zéland elleni mérkőzésén lehetett pólót vásárolni, amely most kikerült kereskedelmi forgalomba is.

Az üzletember elmondta: első körben mintegy ezer pólót nyomtattak, de olyan nagy a kereslet, hogy a napokban boltokba kikerülő termékből – és van olyan nagyáruház, ahol még csak ezt követően lesz kapható – mielőbb újranyomásra lesz szükség. Adams volt iskolájában a tanárok és a diákok is pólóvásárlással szeretnék támogatni őt.

Amint arról korábban már beszámoltunk, a Blikk információi szerint Adamset tegnap levették a lélegeztetőgépről, és fel is ébresztették – most tudatosul benne, hogy mi történt vele.

Legfrissebb hírek

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
1 órája

A Fradi Saldanha és Traoré nélkül utazik edzőtáborba

Labdarúgó NB I
15 órája

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
19 órája

A Werdernél továbbra sem kérnek a Fradinak kölcsönadott Keitából

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:11

Saldanha hatalmas összegért távozhat a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:39

A francia kézilabdázó távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Kézilabda
2025.07.05. 13:04

Fölényes győzelmet aratott az FTC a Maccabi Tel-Aviv elleni „titkos” felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:49

Ír válogatott középpályással erősített az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 16:10
Ezek is érdekelhetik