NB I: Ha tudunk tovább fejlődni, van jövőnk - Rossi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.01. 20:43
A Budapest Honvéd négygólos győzelmet aratott a Kaposvár otthonában a labdarúgó NB I 6. fordulójában. A hazaiak szakvezetője, Prukner László szerint megint a pontrúgások okozták a vesztüket, míg a vendégek vezetőedzője, Marco Rossi szerint most játszottak az új évadban a legjobban.

„Az első félidőben az első percekben történtek felborították a dolgokat, de rendeztük a sorainkat. Voltak lehetőségeink, gondolok itt Oláh helyzetére. Aztán kijövünk a második félidőre, és csinálunk egy ilyen buta tizenegyest. Az előző fordulókban is pontrúgások után kaptunk ki, most is, ugye volt egy büntető és egy szögletgól. Innentől kezdve nagyon nehéz bármit is elérni. Most két hét szünet következik, sok mindent lehet rendezni, és meglátjuk, sikerül-e javulnunk. Bár lépegetünk mindig egy kicsit előre, mindig csinálunk egy olyan dolgot, amit szakmailag nem lehet értékelni" – nyilatkozta a Kaposvár vezetőedzője, Prukner László a Sport Televíziónak.Prukner László a Sport Televíziónak.

„Természetesen jót tett a mérkőzésnek a mi szempontunkból, hogy az elején gólt szereztünk. Úgy gondolom, ebben az évben ez volt a legjobb mérkőzésünk. Ha tudunk tovább fejlődni még ebben az idényben, akkor van jövőnk, ha nem, akkor nincs túl sok. Az volt a siker kulcsa ma, hogy minden egyes játékos jól játszott, mindenki kihozta magából azt, amit tud, és a jövőben is ez lehet a titok" – mondta a Bp. Honvéd vezetőedzője, Marco Rossi.

„Marco Rossi valóban jól mondta a mérkőzés előtt, valóban kezdünk összeállni. Úgy gondolom, hogy az első öt forduló alatt összehozott öt pont eléggé karcsú volt. Ráadásul a mutatott játék sem volt olyan, amilyet mi is szerettünk volna. Papíron gyengébb csapatok ellen játszottunk, úgyhogy ez a győzelem most nagyon kellett nekünk, főleg azért, mert pihenő következik" – értékelte a mérkőzést a Budapest Honvéd kapusa, Kemenes Szabolcs.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik