MTK: Eppel visszatért, egy évre kölcsönbe érkezik

Vágólapra másolva!
2013.09.02. 21:15
null
Eppel Márton visszatért az MTK-hoz. (Fotó: mtkhungaria.hu)
Eppel Márton visszatér korábbi klubjához, és a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK játékosa lesz. A támadó a szintén élvonalbeli MVM Pakstól egy évre kölcsönbe érkezik.

Mint arról korábban már beszámoltunk, Eppel Márton az átigazolási időszak utolsó napján MTK-hoz került. A klub egy éves kölcsönszerződésben állapodott meg a támadó klubjával, az MVM Pakssal.

Eppel Márton 2009-ben mutatkozott be az MTK színeiben a magyar élvonalban, majd angliai és hollandiai kitérő után csatlakozott újra a fővárosiakhoz, később pedig Paksra szerződött.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Batik Bence (Ferencváros – kölcsönbe), Beszterczei Attila (Szigetszentmiklósi TK – kölcsönből vissza), Deutsch Bence (Szigetszentmiklósi TK – kölcsönből vissza), Djordje Djurics (szerb, FC Tatabánya – kölcsönből vissza), Eppel Márton (MVM Paks – kölcsönbe), Fejes András (Videoton FC – kölcsönbe, tavasszal Siófokon játszott), Frank Richárd (FC Tatabánya – kölcsönből vissza), Harrak Ayub (spanyol, szabadon igazolható), Horváth Péter (Szekszárdi UFC – kölcsönből vissza), Horváth Zsolt (Pécsi MFC), Kornis Attila (Szigetszentmiklósi TK – kölcsönből vissza), Sasa Macura (ausztrál-horvát, Szigetszentmiklósi TK – kölcsönből vissza), Tóth Ferenc (Veszprém FC – kölcsönből vissza),
Távozik/távozhat:Balajti Ádám (Debreceni VSC, kölcsönből vissza, onnan Mezőkövesd), Beszterczei Attila (FC Tatabánya – kölcsönbe), Deutsch Bence (Pécsi MFC – kölcsönbe), Hidvégi Sándor (Ferencváros), Kornis Attila (Szigetszentmiklósi TK – ismét kölcsönbe), Nikházi Márk (Diósgyőri VTK), Rácz Ferenc (Pécsi MFC), Tischler Patrik (Puskás Akadémia FC), Vadnai Dániel (Debreceni VSC),Rafe Wolfe(jamaicai, Győri ETO FC), Zsidai László (Debreceni VSC)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 14:48

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 13:57

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 11:29

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
2025.05.29. 12:19

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35
Ezek is érdekelhetik