PMFC: Ilyet még nem láttam, extrém ez a szituáció - Dibusz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.20. 08:39
Dibusz Dénes, a labdarúgó NB I-ben szereplő Pécsi MFC kapusa csapata honlapján beszélt a Győri ETO elleni 1–1-es döntetlennel végződő mérkőzésen történtekről, és elmondta: teljesen jogtalannak érzi a kiállítását.

„Ilyet még nem nagyon láttam, amióta követem a futballvilág eseményeit, úgyhogy nagyon extrém ez a szituáció. Talán az egyetlen olyan, amit nem lehetett vitatni, az Mohl Dávid kiállítása a Paks ellen, a többi erősen véleményes volt szerintem. Volt egy párharc Lázok János és Balogh Béla között, amiből előbbi jött ki győztesen. A labda felpörgött a levegőbe, és úgy éreztem, hogy ha kijövök, akkor el tudom fejelni esetleg. Test a test elleni ütközés volt, ő nem birtokolta a labdát, sőt gyakorlatilag el is hagyta azt, úgyhogy jogtalannak érzem a kiállítást, és a szabálytalanság lefújását is. Ilyenkor mindenki próbálja meggyőzni a játékvezetőt, de sokat már nem lehetett tenni. Viszont hiába kérdeztem, hogy mit látott az esetnél, erre a kérdésre nem válaszolt” – mondta a pmfc.hu-nak Dibusz, akit a következő fordulóban Gőcze Gergő helyettesíthet a kapuban.Dibusz, akit a következő fordulóban Gőcze Gergő helyettesíthet a kapuban.

A 4 mérkőzés alatt 5 piros lapot begyűjtő pécsiek a következő fordulóban az MTK ellen lépnek pályára idegenben.

 

Legfrissebb hírek

NB III: iksz a kécskei rangadón; egy meccs elmaradt; nőtt a Nagykanizsa előnye

Labdarúgó NB II
2025.03.30. 21:01

A várostól kért kölcsönt, hogy gond nélkül befejezhesse az idényt a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.03.29. 09:58

Közepes vagy annál gyengébb osztályzatok, egyetlen hatos – így értékelte a Nemzeti Sport a magyar válogatott játékosait

Magyar válogatott
2025.03.24. 09:23

Dibusz Dénes nem látta esélyét annak, hogy a második félidőben egyenlítsen a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.03.24. 07:05

A visszatérő Dibusz Dénes reméli, Marco Rossi újra számít rá a hétfői kerethirdetésen – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.09. 22:22

Női NB I: a Pécs simán nyert a gyenge formában lévő Szekszárd ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.05. 17:23

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.01. 09:43

A Ferencváros változtatott az Európa-liga-keretén

Európa-liga
2025.02.13. 10:50
Ezek is érdekelhetik