PAFC: „A világon nincs még egy ilyen balszerencsés csapat”

Vágólapra másolva!
2013.08.14. 10:12
Az újonc Puskás Akadémia beragadt a rajtnál, a Lombard Pápa otthonában kicsikart egyetlen ponthoz az Újpest, majd a Paks elleni bajnokin sem sikerült továbbiakat hozzátenni. Így a felcsútiak a 14. helyen várják a folytatást, Benczés Miklós vezetőedző ugyanakkor hangsúlyozza, nincsenek elkeseredve.

„Szó sincs arról, hogy az eredmények a kedvünket szegték – nyilatkozta Benczés Miklós, a PAFC vezetőedzője a Nemzeti Sportnak. – Nyoma sincs az öltözőben elkeseredésnek. Pápán még akadozott a játékunk, mégis pontot szereztünk, az Újpest ellen már a kívánt tempóban futballoztunk, és Pakson is jól teljesítettünk, egészen a kiállításig. Itt tartunk most. Látni kell viszont, hogy szezon közben vagyunk kénytelenek csapatot építeni. Sorra dőlnek ki a meghatározó játékosok. Azt gondolom, nincsen Európában, sőt a világon még egy olyan együttes, amelyet annyi balszerencse sújt, mint a miénket."

Szakály Dénes a szezon, Margitics Andor az első bajnoki előtt dőlt ki, majd Vasziliosz Aposztolopulosz, Uros Nikolics és Szekeres Adrián is felkerült a sérültek listájára, majd legutóbb a kapus, Lubos Hajdúch kényszerült pihenőre.

„Nincsen könnyű dolgunk – tette hozzá a szakember. – Lassan elfogyunk, pedig a fiatal, nagyon tehetséges, ugyanakkor még tapasztalatlan akadémistáink mellé szükség van egy-két rutinos játékosra is, ezért tehát nem zárnám ki, hogy az átigazolási időszak hátralévő részében lesznek még érkezőink."

Egy régi diósgyőri ismerőst már megszereztek, hisz – mint arról beszámoltunk – a spanyol Francisco Gallardo egy plusz egy évre aláírt a klubhoz. Nem titok, Benczés Miklós személye (és hívó szava is) kellett a tapaszalt középpályás elcsábításához.

„Nagy terveim vannak a légióssal – magyarázta a vezetőedző. – Rövid távon főleg azt várom el tőle, hogy a pályán segítse a csapatot, és vegye ki a részét a kiesés elleni küzdelemből. Hosszú távon oktató-nevelő feladata lesz az akadémián. Szeretném, ha maradéktalanul átadná a fiataloknak azt a rengeteg ismeretet, amelyet a pályafutása során elsajátított.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők:Barcsay Márk (Videoton FC),Bertus Lajos (Kecskeméti TE), Francisco Gallardo (spanyol, szabadon igazolható, legutóbb DVTK) Hahn János (MVM Paks), Lubos Hajdúch (szlovák, Kaposvári Rákóczi), Károly Bálint (Videoton FC), Mikola László (Videoton FC), Molnár Tibor (Videoton FC),Uros Nikolics (szerb, Videoton FC – kölcsönbe), Papp Marcell (Videoton FC), Szelei Donát (Videoton FC),Tamás Márk (Videoton FC),Tischler Patrik (MTK Budapest), Tóth László (Videoton FC),Vachtler Csaba (Videoton FC), Vallejos Dominique (Videoton FC), Mamadou Wagué (francia, szabadon igazolható, legutóbb DVSC), Szekeres Adrián (Videoton FC – kölcsönbe)
Távozik/távozhat:Czirjék Zoltán (Videoton FC, kölcsönből vissza),Chukwucheben „Morris” Enete (nigériai, Videoton FC), Kleinheisler László (Videoton FC – kölcsönből vissza), Nagy Dániel (Videoton FC – kölcsönből vissza, onnan Siófok), Papp Szilárd (Videoton FC – kölcsönből vissza, onnan Siófok), Soós János (Békéscsaba Előre)
Kiszemeltek:

 

 

Legfrissebb hírek

Colley duplázott, a Puskás Akadémia legyőzte a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
14 órája

Felcsúton kezdi NB I-es idényét az újonc Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
23 órája

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

Hornyák Zsolt: Több bátorság kellett volna

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 21:47

Kétgólos hátrányból egyenlített, de vereséget szenvedett a Puskás Akadémia Cipruson

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 19:56

A Fradi 11 magyarral, de 10 légióssal is felállhatna; két válogatott játékos tért haza Felcsútra

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 14:51

Méltóképpen képviselné Magyarországot Cipruson a Puskás Akadémia

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 09:22

Videó: erdőtűz tombol a Puskás Akadémia Kl-meccsének helyszíne közelében

Európa-konferencialiga
2025.07.23. 21:10
Ezek is érdekelhetik