NB I: Amibe belerúg, az gól; Tudjuk, hogy hol a helyünk - Horváth F.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.10. 22:09
A háromból három győzelemmel álló Paks vezetőedzője, Horváth Ferenc elmondta, hogy a megszerzett kilenc pont ellenére a földön járnak. A hat gólnál járó, ezúttal mesterhármast szerző Simon Attiláról a szakember úgy vélekedik: amibe belerúg, az gól. A PAFC-t irányító Benczés Miklós elismerte, hogy az ellenfél jobb volt.

„Nagyon nincs mit magyarázni ezen. Jól futballoztunk. A szél egy kicsit megzavart minket, főleg az első félidőben nehezebben tudtuk azt játszani, amit szerettünk volna, a második játékrészben már jobban, ötletesebben és gyorsabban futballoztunk. Ehhez természetesen kellett az is, hogy az ellenfél tíz emberrel játsszon, de azt gondolom, hogy a fiúk összességében jól futballoztak. Mentek a győzelemért végig, aminek meg is lett az eredménye" – mondta Horváth Ferenc, a Paks vezetőedzője a találkozót közvetítő Sport Tv-nek.Horváth Ferenc, a Paks vezetőedzője a találkozót közvetítő Sport Tv-nek.

A szakember a három gólt szerző Simon Attiláról is ejtett néhány szót.

„Aki a gólokat rúgja, az mindig szerencsés helyzetben van. A csatárnál az első gól a legfontosabb, Attila ezt nagyon korán megrúgta. Onnantól kezdve úgy néz ki, hogy amibe belerúg, az gól lesz. Örülök, hogy ilyen jó formában van, remélem, át tudja menteni a továbbiakban is."

„A földön járunk, nem vagyunk elájulva ettől a három győzelemtől. Tisztában vagyunk, hogy az élen lévő csapatokkal még nem játszottunk. Tudjuk, hogy hol a helyünk."

Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője elismerte, hogy a jobb csapat nyert.

„Egy egyig kiegyenlített mezőnyjáték folyt. Egy gondom van, Tischler mellett nem nagyon zárkózunk föl, nem elég hatékonyan támogatjuk őt, magára hagyjuk. Ezen változtatni kell. Molnár Tibi nagyon jól játszott, először szerepelt a csapatban, ő a jobb oldalon úgy tette a dolgát, ahogy az elvárható volt. Egy egyekben erős volt, többször a védők mögé került – mondta Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője, majd hozzátette: – Így alakult, a paksi játékot tekintve teljesen megérdemelt volt a győzelmük."

Legfrissebb hírek

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
10 perce

Colley duplázott, a Puskás Akadémia legyőzte a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
14 órája

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
16 órája

Felcsúton kezdi NB I-es idényét az újonc Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
23 órája

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

Futballozó oroszlánok és kecskeáldozás a kezdőkörben – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.25. 08:05

Hornyák Zsolt: Több bátorság kellett volna

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 21:47

Kétgólos hátrányból egyenlített, de vereséget szenvedett a Puskás Akadémia Cipruson

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 19:56
Ezek is érdekelhetik