Mezőkövesd: Nem hullámvasút-kezelőnek jöttem - Véber

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.20. 19:02
Kecskeméti fölényes sikere (6–2) után első hazai meccsén 2–0-s vereséget szenvedett a Lombard Pápától a Véber György dirigálta Mezőkövesd-Zsóry. A kövesdiek szakvezetője azt nehezményezte, csapata nem tud egyenletes teljesítményt nyújtani.
Gyenge, enervált játékkal veszítettünk, ez főleg az első félidőre volt jellemző, akadt, aki gyáván futballozott, más pedig fel sem fogta, hogy nem hullámvasút kezelőnek jöttem – idézi a kovesdisport.hu a Mezőkövesdi TV-nek nyilatkozó Véber Györgyöt. – A Kecskemét elleni remeklésnek nyoma sem volt, a folytatásban egy szintet kell hoznunk. A mezőny egyik leggyengébb tagja simán vitte el a három pontot. A kritikákra reagálva. Szóvá teszik páran, hogy beadásokból kapjuk a gólokat, holott most kaptunk először fejes gólt az idényben. Máshogy látom, hiszen a beadás előtt kellett volna kilépni, de ezt a stábbal és a 25 játékossal beszélem meg. nyolc gólt kaptunk, de hatot rúgtunk – igaz, egy meccsen. Ebből ez a mostani két kapott gól bánt. Az MTK ellen sem volt benne a három, s győztesen is kaptunk kettőt. Hat rúgottunkkal a középmezőnyben vagyunk. Védekezésben és támadásban is kell fejlődnünk.”
Legfrissebb hírek

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Négy hónap után kapott ki a Kövesd, az évadban először nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 19:25

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Újabb hazai meccset nyert meg két góllal a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:19

Pontot mentett a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 21:00

A hajrában jöttek a gólok, egy pontot elvitt a Mezőkövesd Tiszakécskéről

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 20:55

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Szalai duplájával nyert a Kövesd az újonc ellen

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 17:19
Ezek is érdekelhetik