Mezőkövesd: Az Újpest már szellemiségben sem a régi - Véber

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.23. 18:11
null
Véber György most a Mezőkövesd edzőjeként tér vissza Újpestre. (Fotó: NS Archív)
Véber György, a labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd vezetőedzője most nem foglalkozik a múlttal, csapatával győzni utazik Újpestre.

„Az Újpest a szeretett klubom, amelynek mezében játszottam, de ennek nincs köze a találkozóhoz. A jelenlegi Újpest már sem személyi állományában, sem szellemiségében nem azonos a régi Újpesttel. Az tény, hogy a fél életemet ott töltöttem el, ettől függetlenül nekünk pontot, vagy pontokat kell szereznünk a fővárosban. Két dolog hajt minket előre: az egyik az, hogy ki kell javítanunk a múlt heti hazai fiaskót, aztán el kell érnünk a bennmaradáshoz elengedhetetlenül szükséges 30 pontot és pillanatnyilag négy meccsből csak három pontunk van. Vagyis nem állhatunk meg, nincs elvesztegetni való időnk, minden egységet meg kell fognunk" – nyilatkozta a Mezőkövesd vezetőedzője, Véber György a boon.hu-nak.

NB I, 5. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 23., péntek
19.00 KTE-Phoenix Mecano–Haladás (Duna Tv) Szabó Zsolt
Augusztus 24., szombat
16.30 Lombard Pápa–Diósgyőri VTK (Sport1)
Erdős József
19.00 MTK Budapest–Pécsi MFC (Sport1) Németh Ádám
19.00 Puskás Akadémia FC–Kaposvári Rákóczi Bognár Tamás
21.00 Újpest FC–Mezőkövesd (M2) Solymosi Péter
Augusztus 25., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–Ferencváros (M1)
Farkas Ádám
18.30 MVM Paks–Budapest Honvéd (Sport2) Vad II István
20.30 Győri ETO FC–Videoton (Sport2) Kassai Viktor
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Szalai duplájával nyert a Kövesd az újonc ellen

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 17:19

Kooperációs szerződést kötött a DVTK a Mezőkövesddel – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 15:59

Puskás Ferenc kijelentése és Véber György kérése – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.24. 08:01

NB II: a Mezőkövesdtől érkezett csatár, teljessé vált a Csákvár kerete – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 22:20

A remek tavasz után, házi gólkirálya megtartásával nagy célokért küzdhet a Mezőkövesd – NB II-es felvezetés, 11. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 18:05

Másik NB II-es csapathoz kerül a Mezőkövesd csatára – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 11:02

A Nyíregyháza, a DVSC és a Kisvárda győzelemmel, az MTK vereséggel zárta a felkészülést

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 18:09
Ezek is érdekelhetik