Újpest: Christ azokhoz csatlakozhat, akikre nem számítanak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.02. 16:06
Az Újpest FC hivatalos honlapja beszámolót közöl a csapat mai edzéséről, amelyben azt is megemlíti, hogy a francia középpályásnak, Grégory Christnek az első kerettől külön készülő játékosokhoz kell majd csatlakoznia, azokhoz, akikre nem számít a következő szezonban a szakvezetés.

Mezei Tamás erőnléti edző vezetésével a reggeli találkozó után a Kopaszi-gát felé vette az irányt az újpesti keret, hiszen a szakmai stáb döntésének értelmében a délelőtti edzést a Lágymányos-öböl mellett tartotta a csapat – olvasható az ujpestfc.hu-n.

A játékosok a bemelegítés után a homokban végeztek különböző gyakorlatokat, majd kispályás strandfoci zárta a délelőtti foglalkozást. A nagy hőségre való tekintettel a megkülönböztető trikók nem kerültek elő a zsákból, így végül az edzőmez nélkül játszó Balogh Balázs, Erős Ronald, Vermes Krisztián, Kabát Péter, Molnár Sándor, Litauszki Róbert, Nagy János, Simon Krisztián, Victor Antón Samper kilences nyerte 2–1-re az egymás közötti mintegy tízperces játékot. A győztes csapatból Simon Krisztián duplázott, az ellenfél gólját a hétfőn érkező Jarmo Ahjupera szerezte a homokban.

A játékosok a bemelegítés után a homokban végeztek különböző gyakorlatokat, majd kispályás strandfoci zárta a délelőtti foglalkozást. A nagy hőségre való tekintettel a megkülönböztető trikók nem kerültek elő a zsákból, így végül az edzőmez nélkül játszó Balogh Balázs, Erős Ronald, Vermes Krisztián, Kabát Péter, Molnár Sándor, Litauszki Róbert, Nagy János, Simon Krisztián, Victor Antón Samper kilences nyerte 2–1-re az egymás közötti mintegy tízperces játékot. A győztes csapatból Simon Krisztián duplázott, az ellenfél gólját a hétfőn érkező Jarmo Ahjupera szerezte a homokban.

A klub honlapja arról is ír, hogy a francia középpályás, Grégory Christ is visszatért Magyarországra, de a betegség miatt később érkező játékos külön edzett a Szusza Ferenc Stadionban, később pedig a Víg Péter által irányított csoporthoz csatlakozik majd.

Mint arról már beszámoltunk, a korábban a – következő szezonra megszűnő – B csapatot irányító Víg Péter edző vezetésével azok a játékosok tréningeznek, akiknek élő szerződésük van, de a Marc Lelievre, Kozma István vezette szakmai stáb nem számol velük. Christ lehetséges távozásával már korábban foglalkoztunk, de akkor cáfolták Újpesten, hogy nem tartanának igényt a középpályásra.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Barczi Dávid (Sint-Truiden – Belgium, kölcsönből vissza), Egerszegi Tamás (Sint-Truiden – Belgium, kölcsönből vissza), Fodor Marcell (Siófok, kölcsönből vissza), Jarmo Ahjupera (észt, Győri ETO FC)
Távozik/távozhat: Naim Aarab (belga, Sint-Truiden – Belgium, próbajáték,?), Banai Balázs (?), Baranyai Ádám (?), Barczi Dávid (?), Bodnár István (?), Grégory Christ (francia, ?), Bruno Moraes (brazil, Gil Vicente – Portugália), Dombai Viktor (?), Egerszegi Tamás (?), Fodor Marcell (?), Horváth Tamás (Mezőköved-Zsóry), Floszmann Tamás (?), Alessandro Iandoli (svájci, Standard Liege – Belgium), Kálmán Zsolt (?), Kovács Dániel (?), Magos Mátyás (?), Pollák Zoltán (?), Remili Mohamed (?), Rubus Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Szélesi Zoltán (?), Szokol Zsolt (Nyíregyháza Spartacus), Tóth Bálint (?), Zamostny Balázs (Vasas)
Kiszemeltek: Víctor Jesús (spanyol, szabadon igazolható)

 

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
18 órája

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
19 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
23 órája

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik