Moniz: Vass Ádám az egyik legjobb? Az nekem kevés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.02. 08:28
null
Moniz Ligakupát már nyert a csapattal, a következő szezonban a bajnoki cím a cél (Fotó: Czerkl Gábor)
A futballisták által az év legjobb edzőjének választott ferencvárosi Ricardo Monizt meglepte az elismerés. A szakember az egyenességről, őszinteségről, Vass Ádámról, Böde Dánielről, a szerény anyagi eszközökről beszélt a Nemzeti Sportnak. 

– Meglepte, hogy a magyar futballisták az év edzőjének választották?
– Egyértelműen. Belőlük táplálkozom, az energiát belőlük nyerem, ha ők, a játék művészei, akiket én trénerként próbálok a magam módszereivel támogatni, találnak jónak, az a legnagyobb bók.

– Akkor kap egyet tőlünk is. Illetve megkérdezetteinktől, akiket Ricardo Moniz egyenességével, őszinteségével nyert meg. Mindig ilyen volt?
– Igyekeztem ilyennek lenni. Az életben ugyanis csak egy esélyed van. Ha azt eljátszod, vége. De nem nehéz őszintének maradni, ha imádod a futballt. Akikre a jövőben nem számítunk, például Martin Klein, Juha Hakola, Stanley Aborah is könnyebben elfogadták a döntésünket, mert szemtől szembe közöltem velük, jó játékosoknak tartom őket, de ha mi bajnokok akarunk lenni, extra kvalitású futballistákra van szükség.

– Négyre-ötre, az egykori fradisták szerint.
– Csakhogy annyira biztosan nem lesz pénzünk.

– Akkor miért a bajnoki címet tűzik ki célul?
– Miért, mi mást lehetne a Ferencvárosnak? Nem mondtam, hogy biztosan bajnokok leszünk, de megpróbálunk aranyérmet szerezni. A mi szerény eszközeinkből próbáljuk a maximumot kihozni. Nincs annyink, mint a Videotonnak, annyi se, mint a Győrnek, de van ambíciónk, megfelelő munkamorálunk és egyfajta filozófiánk, amitől nem tágítunk, és azért azt sem árt ismételten az eszünkbe vésni, hogy a futballpályán pénzeszsák gólt még nem lőtt.

(…)

– Vass Ádám éppenséggel fölöslegessé vált Kolozsváron…
– Ő Magyarországon a legjobbja posztjának?

– Az egyik legjobb.
– Az nekem kevés. Megvannak a játékosaim, akikkel végigküzdöttem a szezont, ahhoz, hogy őket félreállítsam, a legjobb kell.

– És mit tart egy klasszis legfőbb ismertetőjegyének?
– Hogy helyzetet teremt, amit aztán képes gólra váltani. Ez a legfontosabb. Nálunk csupán Böde Dani volt erre képes.

MI HIÁNYZOTT A FRADIBÓL AHHOZ, HOGY NEMZETKÖZI KUPASELEJTEZŐT ÉRŐ HELYEN FINISELJEN? MI A VÉLEMÉNYE MONIZNAK OLYAN EDZŐFEJEDELMEKRŐL, MINT SIR ALEX FERGUSON VAGY ÉPPEN GUUS HIDDINK? HOGY MIÉRT A FRADIT VÁLASZTOTTA ARSENIO VALPOORT? A VÁLASZOKAT, A TELJES INTERJÚT A KEDDI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJA! A LAPOT MÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS ELÉRHETI!

Legfrissebb hírek

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Labdarúgó NB I
5 órája

Női NB I: hengerelt a Ferencváros az elhalasztott meccsen

Labdarúgó NB I
6 órája

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
Tegnap, 15:24

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30

„Győzelmet érdemeltünk volna” – Robbie Keane a Puskás Akadémia elleni döntetlen után

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:30

Dibusz Dénes: Nem tagadom, olykor ideges voltam

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:23

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Pécsi Ármin: Legyen minél kevesebb helyzete a Fradinak!

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 08:16
Ezek is érdekelhetik