Mezőkövesd: Németh és Gévay is az újoncnál folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.03. 11:17
Mint arról korábban már beszámoltunk, Németh Norbert és Gévay Zsolt is a labdarúgó NB I-be feljutó Mezőkövesd igazol. A két futballistának végül sikerült megállapodnia a klubbal, előbbi egy, utóbbi három évre ír alá

Balajti Ádám után két új labdarúgó érkezését jelentette be a Mezőkövesd hivatalos oldala. A 32 éves támadó középpályás, Németh Norbert legutóbb az élvonalból kieső Egri FC-ben szerepelt, míg a szélső és belső védőként is bevethető Gévay Zsolt legutóbb az NB II-es Gyirmót labdarúgója volt.Balajti Ádám után két új labdarúgó érkezését jelentette be a Mezőkövesd hivatalos oldala. A 32 éves támadó középpályás, Németh Norbert legutóbb az élvonalból kieső Egri FC-ben szerepelt, míg a szélső és belső védőként is bevethető Gévay Zsolt legutóbb az NB II-es Gyirmót labdarúgója volt.

Gévay Zsolt három évre írt alá, Németh Norbert pedig egy évre kötelezheti el magát, de ő még nem írt alá, szóban egyeztek meg vele. Balajti Ádám az év végéig kölcsönben érkezett a Mezőkövesdhez.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESDNÉL
Érkezők: Balajti Ádám (Debreceni VSC-Teva, kölcsönbe, legutóbb MTK Budapest), Búrány Zoltán (Haladás), Hegedűs Dávid (Kaposvári Rákóczi), Horváth Tamás (Újpest FC), Gévay Zsolt (Gyirmót FC Győr), Melczer Vilmos (szabadon igazolható, legutóbb Siófok), Szabó Viktor (BKV Előre – kölcsönből vissza)Németh Norbert (Egri FC)
Távozik/távozhat: Bényei Balázs (?), Farkas János (?), Kardos Norbert (Gyirmót FC Győr – kölcsönből vissza?), Kemény Tamás (?), Lipusz Norbert (?), Nagy Péter (?)
Kiszemeltek: Dominik Fotyik (szlovák, MSK Zilina, legutóbb Kazincbarcika kölcsönben), Gévay Zsolt (Gyirmót FC Győr), Németh Norbert (Egri FC)

 

Legfrissebb hírek

Ifjú titán szerezte a győztes gólt, az élre ugrott a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 19:53

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05

Pontokat vesztett a Videoton, a Kövesdnek negyedóra foci is elég volt

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 14:47

Szalai József az idénybeli hat NB II-es gólját Tököli Attilának is köszöni

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 06:56
Ezek is érdekelhetik