Mezőkövesd: Jobban erősítettünk a vártnál - Véber

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.07. 08:52
Az NB I-ben újonc Mezőkövesd tegnap ugyan 1–0-ra kikapott felkészülési meccsen a Diósgyőrtől, de Véber György vezetőedző elégedett a nyári erősítésekkel, amelyek véleménye szerint a vártnál is jobban sikerültek.

„Hét új fiú érkezett hozzánk – nyilatkozta a DVTK elleni felkészülési meccs előtt a Nemzeti Sportnak Véber György, a Mezőkövesd vezetőedzője. – Mennyiségben és minőségben is jobb lett a végeredmény, mint amit reméltem. Meggyőződésem, hogy a vártnál jobban erősítettünk, adva van a rutin, az NB I-es tapasztalat, ez a keret méltó az első osztályhoz."Véber György, a Mezőkövesd vezetőedzője. – Mennyiségben és minőségben is jobb lett a végeredmény, mint amit reméltem. Meggyőződésem, hogy a vártnál jobban erősítettünk, adva van a rutin, az NB I-es tapasztalat, ez a keret méltó az első osztályhoz."

„Ezután már a szakmai stábon a sor, hogy kihozza a játékosokból a maximumot. Két hete edzünk, a DVTK ellen csak azt kérem számon, amit az utóbbi napokban gyakoroltunk. A védők, valamint a középpályások mozgása a leginkább számon kérhető, de a mentális összetevők legalább ilyen fontosak. Ez egyébként egész évben a vesszőparipám lesz. Közöltem az öltözőben a srácokkal, hogy senki se fogja fel edzőmérkőzésnek a DVTK elleni kilencven percet, mert nekem sem az! Nekem ez olyan mérkőzés, amely nyomokat hagy bennem. Befolyásolhatja például, hogy ki kezdjen az első fordulóban, az MTK ellen" – fogalmazott a szakember.

Ez alapján főleg az első félidőben pályára lépők aggódhatnak, mivel akkor kapott gólt a csapat, amivel a DVTK 1–0-ra meg is nyerte a meccset.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESDNÉL
Érkezők: Balajti Ádám (Debreceni VSC-Teva, kölcsönbe, legutóbb MTK Budapest), Búrány Zoltán (Haladás), Hegedűs Dávid (Kaposvári Rákóczi), Horváth Tamás (Újpest FC), Gévay Zsolt (Gyirmót FC Győr), Melczer Vilmos (szabadon igazolható, legutóbb Siófok), Szabó Viktor (BKV Előre – kölcsönből vissza), Németh Norbert (Egri FC)
Távozik/távozhat: Bényei Balázs (?), Farkas János (?), Kardos Norbert (Gyirmót FC Győr – kölcsönből vissza), Kemény Tamás (?), Lipusz Norbert (?), Nagy Péter (?)
Kiszemeltek: Dominik Fotyik (szlovák, MSK Zilina, legutóbb Kazincbarcika kölcsönben)
Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:23

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33
Ezek is érdekelhetik