KTE: a szerb hátvéd bizonyított, szerződést kapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.10. 17:01
null
Új játékossal erősödött a Kecskemét (Fotó: kecskemetite.hu)
A szerb Dejan Karan a KTE Phoenix Mecanónál folytatja a pályafutását – jelentette be a kecskeméti csapat hivatalos honlapja.

Dejan Karan próbajátékon győzte meg a kecskemétieket, akik kettő plusz egy éves szerződést kötöttek a szerb futballistával.

„Dejan Karan a posztját tekintve középhátvéd, és pályára lépett klubunk előzői két felkészülési meccsén. A Sparta Praha és a Debrecen ellen is kezdőként egy félidőnyi játékidőt kapott, a Loki ellen gólt is szerzett. Karan 24 éves, legutóbb a szerb élvonalbeli Vojvodina labdarúgója volt, a mögöttünk hagyott idényben 16 mérkőzésen kapott bizonyítási lehetőséget, korábban az Európa-ligában is szerepelt csapatával" – olvasható a kecskemetite.hu-n.

Korábban megírtuk, hogy Bekő Balázs vezetőedző hét próbajátékost is tesztel, közülük most Karannal meg is egyezett a klub. Vannak azonban olyanok, akik biztosan nem lesznek a KTE futballistái.

„Ivan Jakovljevics szerződtetéséről szintén tárgyalt klubunk, ám a feleknek nem sikerült megegyezniük a részletekben, valamint Gjorgij Tanusev esetében sem jött létre megállapodás” – írja a kecskeméti honlap.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KTE-PHOENIX MECANÓNÁL
Érkezők: Csillag Dárius (Bp. Honvéd), Farkas István (Ceglédi VSE – kölcsönből vissza), Farkas András (Bajai LSE – kölcsönből vissza), Gyagya Attila (Szolnoki MÁV FC – kölcsönből vissza), Milan Csokics (szerb, Bajai LSE – kölcsönből vissza, Dejan Karan (szerb, FK Vojvodina), Tölgyesi Viktor (Gyirmót FC Győr – kölcsönből vissza)
Távozik/távozhat:Bertus Lajos (Puskás Akadémia), Mohl Dávid (PMFC), Rafael Burgos (salvadori, Ried – Ausztria, kölcsönből vissza?), Edgardo Diaz (argentin, ?), Hullám Attila (?), Givi Joszeliani (grúz, ?), Kovács Ádám (Nyíregyháza Spartacus, kölcsönből vissza), Eugene Salami (nigériai, DVSC-Teva, kölcsönből vissza), Sós Márkó (?), Vaskó Tamás (?)
Kiszemeltek: Bojan Alekszics (szerb, legutóbb FK Vozdovac – Szerbia), Bene Mihály (MTK – Sándor Károly Akadémia), Nemanja Csovics (szerb, Szpartak Zlatibor), Mehdi Hamelin (francia, Saint Germain-Laval), Ivancsics Gellért (Bp. Honvéd), Ivan Jakovljevics (szerb, Szigetszentmiklósi TK), Kovács Attila (szabadon igazolható, legutóbb Paks), David Poljanec (szerb, FC Linz), Remili Mohamed (Újpest FC – próbajáték),Takács Tamás (szerbiai, Szigetszentmiklós)

 

Legfrissebb hírek

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Lendületben maradt a Kecskemét, megszakította az Ajka 133 napig tartó hazai veretlenségét

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 18:50

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Beke büntetőjével a KTE legyőzte a Honvédot a 28. perctől folytatott mérkőzésen

Labdarúgó NB II
2025.09.17. 20:30

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

NB II: szabadrúgással folytatódik a félbeszakadt meccs

Labdarúgó NB II
2025.09.17. 12:43

Derekas Zoltán: Ez volt pályafutásom legszebb gólja

Labdarúgó NB I
2025.09.16. 09:36
Ezek is érdekelhetik