Kovács Zoltán: Ne rajongjanak értem, csak hagyjanak bizonyítani!

„Nagyjából két hete kezdődtek a tárgyalások – mondta a Nemzeti Sportnak Kovács Zoltán. – Dudás Hunor, a diósgyőri ügyvezető hívott fel, hogy találkozzunk. Ismerjük egymást régóta, még kispályás tornán is futballoztunk együtt. Találkoztunk, és pillanatok alatt megegyeztünk. Azt kérdezte tőlem, lenne-e kedvem sportigazgatóként dolgozni a klubnál, én pedig azt feleltem, ha valódi jogkört, felelősségteljes beosztást kapok, akkor örömmel. Így aztán egymás tenyerébe csaptunk, s attól a pillanattól kezdve már a DVTK sikeréért dolgozom. Korábban Újpesten hasonló pozíciót töltöttem be, a két év alatt, amit egykori klubomnál töltöttem vezetőként, a negyedik és a hatodik helyet szerezte meg a csapat, s amire büszke vagyok, akkoriban a mienk volt az NB I legfiatalabb csapata. Most Miskolcon azt várják el tőlem, hogy alakítsam ki a klub arculatát, vázoljak fel eredményes stratégiát, legyen igazán profi klub a DVTK, s hogy az edzőnek, Tomiszlav Szivicsnek ettől kezdve már valóban csak a csapatra, a szakmára kelljen koncentrálnia…”

Rendkívüli kihívás, nagy feladat. Hát még egy korábbi ellenfél számára. Mert ne szépítsük, a diósgyőri és újpesti kemény mag nem szereti egymást. A két csapat találkozóin megy a verbális ütközet, de a közelmúltban már szó szerinti csatáról is beszélhettünk, bunyó, ütésváltás, rendőri fellépés.

Ilyen előzmények után izgalmas kérdés, miként fogadják az ősi ellenség újkori kedvencét Miskolcon. Azt a Kovács Zoltánt, aki a két csapat meccsein többször is betalált, megörvendeztetve a lilafehér tábort…

„Természetesen felkészültem arra is, hogy lesznek, akik nem örülnek nekem – folytatta Kovács Zoltán. – Ez így természetes, hiszen a fanatikus diósgyőri számára én mindig is újpesti leszek, és ezt büszkén vállalom. Az életem végéig az Újpest lesz a legfontosabb klub a számomra, hétfőnként pályára lépek a lila-fehérek öregfiúkcsapatában, ám a hétköznapokon a DVTK sikereiért dolgozom. Azt mondtam magamban, engem szeret a családom, talán sokan szeretnek Újpesten, itt Miskolcon pedig egyet szeretnék, hogy tiszteljenek az elvégzett munkám után. Rajongjanak Vitelki Zoltánért, Veréb Györgyért, Rudolf Gergőért. Értem nem kell. Nekem csak hagyják meg a lehetőséget, hogy bizonyíthassak. Mert van mit dolgozni, ezt kár tagadni. A keret megerősítésre szorul, és amit a legfontosabbnak tartok, ki kell radírozni néhány játékos fejéből a »kiscsapat vagyunk« gondolkodást. A Diósgyőr az ország egyik legnépszerűbb csapata, aki ebben a klubban játszik, legyen rá büszke. Merthogy én is büszke vagyok rá, hogy itt lehetek. Nagy lehetőséget kaptam a klubtól, olyan helyre kerültem, ahol imádják a futballt, ahol érdemes dolgozni, és ahol a hatalmas szurkolótábor, a most meglévő biztos anyagi háttér segítségével nagyot lehet alkotni. Erre törekszünk, ezért dolgozunk…”

Kovács Zoltán nem költözik Miskolcra, de ha a helyzet úgy hozza, ott alszik majd, amúgy nap mint nap ingázik majd a főváros és a borsodi megyeszékhely között.

„Sportigazgatónak lenni nem hivatali munka, ahhoz nem kell iroda. Természetesen lesz majd saját asztalom, székem, de én a pályán érzem jól magam. Ez persze nem azt jelenti, hogy beleszólok az edző munkájába. Ilyesmiről szó sincs. Mindent megbeszélünk Tomiszlav Sziviccsel, az erősítéseket, a keretbeli változásokat. Ebben a közös munkában mindenkinek megvan, meglesz a saját felelőssége…”

Kovács Zoltán immár hivatalosan a Diósgyőri VTK sportigazgatója. Mindenféle ünnepélyes bejelentés nélkül látott munkához. Egyes szurkolók azonban nem fogadták szívesen Kovácsot, és üzentek is neki...

HA KOVÁCS ZOLTÁN KINEVEZÉSÉVEL KAPCSOLATBAN KÍVÁNCSI DUDÁS HUNOR ÉS MÉSZÖLY GÉZA VÉLEMÉNYÉRE IS, KERESSE A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁT, AMIT MÁR DIGITÁLISAN IS ELÉRHET!