Honvéd: a francia középpályás Olaszországban folytatja

Vágólapra másolva!
2013.07.10. 14:54
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján jelentette be, amit korábban sajtóhírek alapján már előrevetítettünk: Mamadou Diakité az olasz másodosztályú Crotonéhoz igazolt.

„Francia-mali középpályásunk, Mamadou Diakité az FC Crotone játékosa lett, mivel klubunktól az olasz gárda megvásárolta a játékjogát. Diakiténak a Budapest Honvéd további sok sikert kíván a pályafutásához" – olvasható a Honvéd hivatalos közleményében.

Mint ismert, Diakité iránt a Crotone mellett két másik Serie B-ben szereplő klub is érdeklődött: a Ternana és a Juve Stabia.

Mint ismert, Diakité iránt a Crotone mellett két másik Serie B-ben szereplő klub is érdeklődött: a Ternana és a Juve Stabia.

Diakité karrierje során megfordult többek között a francia Metzben, a belga Excelsior Mouscronban és a katari al-Ahliban is. A mögöttünk hagyott szezonban öt NB II-es bajnokin egy gólt szerzett, az NB I-ben nem lépett pályára.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Raffaele Alcibiade (olasz, Juventus – Olaszország, kölcsön után végleg), Czár Richárd (First Wienna – Ausztria, kölcsönből vissza), Emmanuel Mensah (ghánai, United Soccer Training Academy – Ghána), Nagy Krisztián (Kazincbarcika – kölcsönből vissza?), Andrea Mancini (olasz, Real Valladolid B – Spanyolország, kölcsönben), Emanuele Testardi (olasz, Sampdoria – Olaszország, legutóbb Südtirol, kölcsönben – Olaszország – kölcsönbe), Vólent Roland (Kazincbarcika – kölcsönből vissza?), Ifjúsági csapatból felkerült: Bobál Dávid, Botka Endre, Kozma Richárd, Nikola Pantovics (szerb)
Távozik/távozhat: Debreceni András (?), Csillag Dárius (Kecskeméti TE), Mamadou Diakité (francia-mali, Crotone – Olaszország),Ivancsics Gellért (?), Davide Lanzafame (olasz, Catania – Olaszország, kölcsönből vissza), Marshal Mfon Johnson (nigériai, ?), Leandro Martínez (argentin-olasz, Győri ETO FC), Henry Etiosa Odia (nigériai, Dacia Chisinau – Moldova)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Klubot váltott Ausztráliában a világbajnok spanyol futballista

Minden más foci
2025.09.16. 07:23

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24
Ezek is érdekelhetik