Fogadási csalás: három gyanúsított előzetesét meghosszabbították

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.10. 13:51
A Pesti Központi Bíróság elrendelte a fogadási csalás ügyben június elején őrizetbe vett S. László, T. Norbert és M. Zsolt előzetes letartóztatásának október 3-áig való meghosszabbítását, mert fennáll a veszélye annak, hogy szabadon engedésükkel bizonyítékokat tüntetnek el, akadályozva a további nyomozást.

A velük egy időben őrizetbe vett B. Gábort és D. Márkot ugyanakkor szabadon engedték.

Az Egri Járásbíróság 2013. június 3-án rendelte el az előzetes letartóztatásokat. A bűnözői csoport anyagi ellenszolgáltatás fejében játékosokat, játékvezetőket vesztegetett meg, hogy az élvonalbeli és utánpótlás-mérkőzéseket a számukra megfelelő módon alakítsák, s azon a kért események, a megfelelő eredmények szülessenek.

 

Legfrissebb hírek

Xhaka Sunderlandben folytatja; szerződést bontott a volt válogatott védő a Sepsivel – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
4 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
8 órája

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
8 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
20 órája

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
Tegnap, 15:12

Bombaerős szabadrúgás, videón Bolla Bendegúz védhetetlen gólja

Légiósok
Tegnap, 9:46

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I első fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
2025.07.28. 13:40
Ezek is érdekelhetik