Felkészülés: három piros lap, kihagyott 11-es, ikszelt a DVTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.09. 18:49
null
A legnagyobb diósgyőri lehetőség Rudolf Gergely előtt adódott, ám a támadó kihagyta a tizenegyest (Fotó: Szabó Miklós – archív
A labdarúgó NB I rajtjára készülő DVTK felkészülési mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszott a román élvonal újonca, a Sageata Navodari ellen. Az összecsapáson a játékvezető háromszor is felmutatta a piros lapot, míg a diósgyőriek részéről Rudolf Gergely tizenegyest rontott.

 

A hatalmas hőségben megrendezett mérkőzést a Diósgyőr kezdte jobban, az első percekben Rudolf Gergely és L'Imam Seydi veszélyeztetett, ám sem a magyar támadó lövése, sem a francia csatár fejese után nem született gól.

A folytatásban a román együttes felvette a találkozó ritmusát, Nenad Rajicsnak – a DVTK nemrégiben szerződtetett kapusának – több alkalommal is hatástalanítania kellett a Sageata játékosainak próbálkozásait.

Az első harminc percet követően aztán felpörögtek az események. A 34. percben – átmenetileg – tíz emberre fogyatkozott Selymes Tibor csapata, miután Apostol Muzac szabálytalankodott a gólhelyzetben kilépő diósgyőri támadóval szemben.

Két perccel később pedig az összecsapás addigi legnagyobb lehetőségét puskázta el a DVTK. Egy kezezés után tizenegyeshez jutott Tomiszlav Szivics csapata, a labda mögé Rudolf Gergely állt, aki azonban nem helyezte igazán jól a labdát, félmagas lövését hárította Leonidasz Panagopulosz, amely után kiegészült a román csapat, Dinu állt be a kiállított Muzac helyére.

Az első félidő krónikájához hozzátartozik, hogy 25 perc után a nagy hőségre való tekintettel ívószünetet rendelt el a játékvezető. „Jó szokását" egyébként a második játékrészre is megtartotta.

A szünet után már a Diósgyőr akarata érvényesült, az akkor már Tisza Tibort is a soraiban tudó miskolci együttes sorra dolgozta ki a helyzeteket, ám a kapu előtt adósak maradtak a jó megoldásokkal Tomiszlav Szivics játékosai, így nem sikerült bevenni a Navodari kapuját.

Az utolsó húsz percben a román együttes egyre gyakrabban lépte át a DVTK térfelét, főképp a rögzített játékhelyzetek során okozott veszélyt az újonc csapat Rajics kapuja előtt, ám a helyzetek kihasználásával Selymes együttese is hadilábon állt.

A hajrában Bogáti Péter negyven méterről átemelte a kapust, de a kaput is, majd négy perccel később Bacsa Patrik hibázott hatalmas helyzetben. A két ígéretes lehetőség között Bogáti és Oliver kapott piros lapot kakaskodásért.

A gól nélküli döntetlennel véget ért találkozót egyébként Pintér Attila, a Győri ETO vezetőedzője, valamint Kovács Zoltán, a DVTK új sportigazgatója is a helyszínen tekintette meg.

„Gratulálok a csapatomnak, sikerült megvalósítani azt, amit eddig gyakoroltunk. Persze az is ismét bebizonyosodott, hogy mi az, ami nagyon hiányzik, de erről már többször beszéltem. Több mint féltucatnyi nagy helyzetet sikerült kialakítani, szép akciókat vezettünk, de gólt nem rúgtunk. Hogy kimaradt a büntető, az benne van a játékban, ma még nem az eredmény volt a legfontosabb célunk. A hozzáállással, a küzdéssel, a mezőnyben látott megoldásokkal viszont összességében elégedett vagyok” – nyilatkozta a mérkőzést követően Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője.

FELKÉSZÜLÉS MÉRKŐZÉS
Sageata Navodari (román)–DVTK 0–0

Nyulas.
DVTK:
Rajics – Vági, Alves, Kádár, Husic (Gohér, 53.) – Kosztics, Elek (Bacsa, 53.), Takács P. (Nikházi, 59.) – Gallardo (Tisza, 59.), Seydi (Bogáti, 77.), Rudolf.

Legfrissebb hírek

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
13 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01

A DVTK kivásárolja szerződéséből a Nyíregyháza középpályását – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 14:39

Yohan Croizet-t szerződtette a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 10:10

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

Szabó István: Nem futballoztak le bennünket, hanem taktikai hibákat követtünk el

Labdarúgó NB I
2025.08.24. 07:23
Ezek is érdekelhetik