Felkészülés: a Kaposvár kikapott a román ezüstérmestől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.05. 20:25
A labdarúgó NB I rajtjára készülő Kaposvári Rákóczi felkészülési mérkőzésen az ausztriai Nagymartonban 2–0-s vereséget szenvedett a Panduriitól.

A román bajnokság ezüstérmese már bő tíz perc elteltével előnybe került, majd a második félidő közepén biztosította be a győzelmét.

„Azt hiszem, jól helytálltunk, de természetesen akad még javítanivaló bőven a bajnokság kezdetéig. Újabb játékosokat próbáltunk ki a találkozón, mindenki csak egy-egy félidőt játszott. A védekező játékkal nem volt gond, mindkét gólt egyéni hiba előzte meg. A támadások frissességében voltunk lemaradva ellenfelünktől, de tudni kell, hogy a meccs előtt Szlovéniától a Fertő-tóig háromszáz kilométert utaztunk, ami elég fárasztó volt. Lesznek olyan labdarúgónk, akiktől még a hétvégén elköszönünk, és vannak olyanok is, magyar és külföldi egyaránt, akikkel várhatóan szerződést kötünk" – értékelt csapata honlapján Prukner László a mérkőzés után.

A Kaposvár következő előkészületi találkozóját július 7-én a horvát NK Osijek ellen játssza.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Pandurii (román)–Kaposvári Rákóczi 2–0 (1–0)

Mattersburg, Ausztria.
Kaposvár, 1. félidő: Ranilovic – Okuka, Gavric, Petrache, Jánvári – Balázs B., Addo, Babic – Oláh, Vrucina, Markus. 2. félidő: Rusák – Zámbó, Kovács O., Sulea, Pavlovic – Thiam, Coroian, Böjte, Albert – Haruna, Waltner.
G: Ciucur (13.), Matulevicius (70.)

Legfrissebb hírek

Gólzáporos meccsen verte meg városi riválisát a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 20:03

Németh Krisztián lövése döntötte el az MTK szerdai felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 13:06

Keita és Szevikjan betalált, negyedik felkészülési meccsét is megnyerte a Fradi

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 13:24

Döntetlent játszott a Puskás Akadémia a szerb bajnok Crvena zvezdával

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 19:55

Az Újpest döntetlent ért el az ukrán bajnokság ötödik helyezettje ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 18:56

Szoboszlai gólpasszt adott, Kerkez bemutatkozott a Liverpool első nyári felkészülési meccsén

Angol labdarúgás
2025.07.13. 17:55

Felkészülés: Szoboszlai a kezdőben, Pécsi és Kerkez a padon a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2025.07.13. 15:08

Felkészülés: cseh másodosztályú csapat győzte le a Diósgyőrt

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 13:27
Ezek is érdekelhetik