DVTK: Nagy és Tajti fegyelmi okok miatt távozik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.21. 10:16
Az NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK rövid közleményt adott ki arról, hogy felbontotta Tajti Norbert és Nagy Tamás szerződését.

„A DVTK szerződést bontott Nagy Tamással és Tajti Norberttel, mert a védő és a kapus egyaránt megsértette a klub belső szabályzatát – szól a közlemény a klub honlapján. – A DVTK minden tekintetben új útra lép ebben a bajnokságban, ennek keretében maximálisan elvárja minden játékostól, szakembertől és a klub összes dolgozójától, hogy mindenekelőtt a Diósgyőr érdekét tartsa szem előtt."a klub honlapján. – A DVTK minden tekintetben új útra lép ebben a bajnokságban, ennek keretében maximálisan elvárja minden játékostól, szakembertől és a klub összes dolgozójától, hogy mindenekelőtt a Diósgyőr érdekét tartsa szem előtt."

Tajti a héten aláírt a Siófokkal, amit a Balaton-parti klub közölt. Nagy a Lombard Pápával egyezett meg, a jövő héten jelentik be szerződtetését.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Barczi Dávid (Újpest FC), Bogáti Péter (Kazincbarcika – kölcsönből vissza), Hornyák Marcell (Kazincbarcika – kölcsönből vissza), Senad Husic (bosnyák, NK Zvijezda Gradacac – Bosznia-Hercegovina), Kádár Tamás (Roda – Hollandia, kölcsön után végleg), Nikházi Márk (MTK Budapest), Ivan Rados (horvát, Kapaz Ganja – Azerbajdzsán, kölcsönből vissza), William Rocha Alves (brazil, Tombense – Brazília), Zoran Kosztics (szerb, Zsetiszu – Kazahsztán), Nenad Rajics (szerb, FK Leotar Trebinje – Bosznia-Hercegovina)
Távozik/távozhat: Ambrusics Róbert (?), FernandoMiguel Fernández (spanyol, befejezi pályafutását), Gohér Gergő (?), Michal Hanek (?), José Luque(spanyol, befejezi pályafutását), Nagy Tamás (Lombard Pápa?), Ribánszki László (szlovákiai, Podbeskidzie Bielsko-Biala – Lengyelország), Tajti Norbert (Siófok FC)
Kiszemeltek: Adri (spanyol, legutóbb Lucena – Spanyolország, próbajáték), Bodnár Richárd (Soroksár, próbajáték), Milos Buchta (cseh, legutóbb Gaz Metan Medias – Románia), Marko Dmitrovics (szerb, szabadon igazolható, legutóbb Crvena zvezda – Szerbia), Lencse László (Videoton), Thiago dos Santos (brazil, legutóbb Bahia – Brazília, próbajáték)

 

Legfrissebb hírek

Vladimir Radenkovics: Sokkterápia volt, hogy kicseréltem a teljes védelmet

Labdarúgó NB I
1 órája

A DVTK hazai pályán aratott első győzelme egyben a Paks első veresége volt az idényben

Labdarúgó NB I
15 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

Kecskés Ákos: Frusztráló, hogy a tizedik helyen állunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:31

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58
Ezek is érdekelhetik