Varga Józsefért már érkezett ajánlat, a Rapid is érdeklődik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.05. 09:35
null
Varga József Ausztriában köthet ki (Fotó: Action Images – archív)
Osztrák források is megerősítették a Nemzeti Sport Online korábbi értesüléseit, miszerint a debreceni Varga József iránt Ausztriából is érdeklődnek.

 

A Kurier beszámolója szerint az osztrák bajnokság harmadik helyén záró, így Európa-liga-induló bécsi csapat védekező középpályást szeretne igazolni, és Varga József az egyik jelöltje. Az osztrák lap információi szerint Almog Kohen, a Nürnberg izraeli válogatott játékosa volt a Rapid első számú jelöltje a védekező középpályás posztra, azonban a tavaszt a Hapoel Tel-Avivnál kölcsönben töltő futballistát nem tudta megszerezni a klub.

„A Rapid az egyik a számos érdeklődő közül" – nyilatkozta Filipovics Vladan a Kuriernak Varga József osztrák lehetősége kapcsán.

A debreceni középpályás menedzsere a Nemzeti Sport Online-nak is megerősítette az osztrák élvonalban harmadik helyen záró bécsi klub érdeklődését, ugyanakkor elmondta, mások is érdeklődnek.

„A Rapid valóban az érdeklődők között van, de konkrétumról még nem tudok beszámolni. Több klubbal kapcsolatban állunk, érkezett már ajánlat Varga Józsefért, akit élő szerződés köt a Debrecenhez, vagyis a klubon is múlik a középpályás jövője. Két héten belül szeretnénk lezárni az ügyét" – fogalmazott a játékosügynök.

Mint ismeretes, Varga József az elmúlt fél évet a német élvonaltól utóbb búcsúzó Fürthnél töltötte, de az már korábban eldőlt, nem marad a német klubnál. Ugyanakkor szeretne továbbra is külföldön futballozni, ám 2016-ig még szerződés köti a DVSC-Tevához.

„Szeretnék külföldön játszani, de nem mindenáron – mondta Varga József a Nemzeti Sportnak. – Jelen állás szerint vannak megkeresések, ám konkrétum még nincs. A szerződésem a Debrecenhez köt, vagyis aggódnom nem kell a jövőm miatt. Akkor sem leszek csalódott, ha itthon maradok."

A futballista hozzátette: szívesen tenne még egy próbát a határon túl. Akár Németországba is visszatérne.

„Miért ne? Az elmúlt fél év arra is jó volt, hogy ha ismét légiósnak állok, már tudom, mire számíthatok.”

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított svájci légiósával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 10:49

Szoboszlai, horgászat, tetoválások – Bolla Bendegúz nemzetközi kupanegyeddöntőre készül

Légiósok
2025.04.09. 15:34

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott Bolla Bendegúz osztrák csapattársának támadója

Minden más foci
2025.03.27. 15:29

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Bolláék megszenvedtek, de nyolc közé jutottak, Tokmac góllal segítette csapatát a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2025.03.13. 21:36

Kl: a hajrában csúszott ki a győzelem Bolláék kezéből

Európa-konferencialiga
2025.03.06. 22:55

Európában javíthat Bolla Bendegúz Rapid Wienje

Európa-konferencialiga
2025.03.06. 11:15
Ezek is érdekelhetik