PAFC: Csak egy klubot segítünk, a sajátunkat - Benczés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.08. 11:08
Benczés Miklós, a labdarúgó NB I-be feljutó Puskás Akadémia FC vezetőedzője csapata honlapjának elmondta: elsősorban magyar játékosokkal szeretnének erősíteni a kereten a következő szezonra az élvonalban, és hozzátette, nem céljuk a Videoton segítése a jövőben.

„Három-négy játékos érkezik és ugyanannyi távozik. Kleinheisler László a Vidivel kezdi meg a felkészülést, de nem lesz nagy vérátömlesztés a csapatban. Bő kerettel készülünk, több akadémista csatlakozik hozzánk. Felkerül Tóth László, Barcsay Márk, Szelei Donát, az NB III-as csapatból Molnár Tibor, Vachtler Csaba, Tamás Márk, Károly Bálint és a kapus, Papp Marcell. Gondolnunk kell az NB I-es bajnokságra, a Ligakupára, a Magyar Kupára is. Sokkal több mérkőzés és nagyobb tempó vár ránk” – mondta Benczés a pfla.hu-nak.

A felcsúti vezetőedző beszélt a csapata és a Videoton közti együttműködésről is, és elmondta, nem céljuk a fehérváriakat segíteni.

„Csak sportszakmai jellegű a kapcsolatunk a Videotonnal, egyébként teljesen független gazdasági társaságok vezetik a klubokat. Két különböző célért harcoló együttesről beszélünk. Eredményesen akarunk szerepelni, szeretnénk kiharcolni a bennmaradást, a Videoton pedig Magyarország egyik topcsapata és Európa legjobb száz egyesülete között van. Mi a pályán csak egy klubot akarunk segíteni, az pedig a sajátunk” – fogalmazott a szakember.

Benczés már szót ejtett az átigazolási szezonról is, amelyben elmondása alapján elsősorban hazai játékosokkal erősítenének.
„Úgy gondolom, a teljes siker az lenne, ha a 2014-es őszi szezonban is az NB I-ben szerepelnénk Ha vannak hiányposztok, azokat megpróbáljuk magyar játékosokkal feltölteni. Ha velük nem tudunk megállapodni, mert külföldre szeretnének szerződni vagy jelenleg magasabban kvalifikált csapatban, előnyösebb feltételekkel futballozni, akkor elképzelhető, hogy a helyükre külföldi focista érkezik” – tette hozzá Benczés.

Legfrissebb hírek

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58

Hosszabbított a Puskás Akadémia utánpótlás-válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 15:19

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Hornyák Zsolt: Bántanak a vereségek, de tudom, a munkánknak lesz gyümölcse

Labdarúgó NB I
2025.09.24. 06:59

Hornyák Zsolt szerint szabályos gólt vettek el csapatától

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 08:17

A VAR-döntések a győrieknek kedveztek, az ETO Felcsútról is hazavitte a három pontot

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 22:10

Hornyák Zsolt: A csapategység lehet a siker kulcsa

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 10:54

Több mint 40 éve nem látott sorozattal a háta mögött utazik a Diósgyőr az FTC-hez

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 13:26
Ezek is érdekelhetik