Mezőkövesd: az FTC játékosa már biztosan nem érkezik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.28. 08:58
Eddig hárman érkeztek hivatalosan az NB I-ben újonc Mezőkövesd labdarúgócsapatához. A középpályás Búrány Zoltán legutóbb a Haladásban futballozott, Horváth Tamás Újpesten védett (pontosabban nem védett), míg a bal oldali támadó, Melczer Vilmos Siófokról érkezett. Véber György a további kiszemeltekről nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, s elmondta, a ferencvárosi Batik Bence már biztosan nem szerződik a klubhoz.

„Elméletileg még érkeznek játékosok – mondta Véber György, a Mezőkövesd-Zsóry vezetőedzője. – Lehet, hogy nálunk folytatja a gyirmóti védő, Gévay Zsolt, de képben van a kaposvári hátvéd, Hegedűs Dávid és a debreceni csatár, Balajti Ádám is. Ha minden igaz, a legutóbb az Egerben futballozó középpályás, Németh Norbert szintén minket erősít a következő szezonban. Batik Bence és Vayer Gábor nem folytatja Mezőkövesden, a szlovák védő, Dominik Fotyik jövője pedig még kérdéses.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESDNÉL
Érkezők: Horváth Tamás (Újpest FC), Melczer Vilmos (szabadon igazolható, legutóbb Siófok), Szabó Viktor (BKV Előre – kölcsönből vissza), Búrány Zoltán (Haladás)
Távozik/távozhat: Bényei Balázs (?), Farkas János (?), Kardos Norbert (Gyirmót FC Győr – kölcsönből vissza?), Kemény Tamás (?), Lipusz Norbert (?), Nagy Péter (?)
Kiszemeltek: Balajti Ádám (DVSC-Teva, legutóbb MTK, kölcsönben), Dominik Fotyik (szlovák, MSK Zilina, legutóbb Kazincbarcika kölcsönben), Gévay Zsolt (Gyirmót FC Győr), Hegedűs Dávid (Kaposvár)

 

 

Legfrissebb hírek

FTC: Ötvös is újra edzésben; valóban ajánlatot tettek Pululuért

Labdarúgó NB I
48 perce

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
21 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 12:23

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 13:28

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 21:04

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Négy hónap után kapott ki a Kövesd, az évadban először nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 19:25
Ezek is érdekelhetik