KTE: Bekő Balázs aláírta a szerződését - hivatalos

Vágólapra másolva!
2013.06.24. 16:17
A KTE-Phoenix Mecano hivatalos honlapja megerősítette a Nemzeti Sport korábbi értesüléseit: Bekő Balázs lesz a csapat vezetőedzője a Paksra távozó Horváth Ferenc helyett.

A Videotonnal bajnoki címet is ünneplő, 41 esztendős tréner hétfőn aláírta kettő plusz egy évre szóló szerződését, amely után már edzést is tart.

Bekő Balázs játékosként közel 300 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, ezek zömét a Videoton játékosaként abszolválta. A fehérváriakon kívül a Gázszer, az FTC, valamint a Vasas mezét is magára öltötte, míg légiósként a Hapoel Jeruzsálemben töltött el egy esztendőt. Az utánpótlás-válogatottak után tagja volt a felnőttkeretnek is.


Edzői karrierjét 2004-ben Nyíregyházán kezdte, onnan egy évvel később visszatért a Videotonhoz, ahol 2007-ig az utánpótlásban tevékenykedett. Ekkor került a felnőttcsapathoz, ahol 2011-ig pályaedzőként számítottak rá, ebben az évben Mezey György mellett bajnoki elsőséget is ünnepelhetett. 2012 nyarán vette át a Budaörs irányítását, a csapattal rögtön NB III-as bajnoki címet szerzett, és végül csak osztályozón maradtak le az NB II-es indulásról” – fogalmaz Bekővel kapcsolatban a KTE hivatalos honlapja.

 

Legfrissebb hírek

NB II: előnyben a Békéscsaba, tizenegyest hibázott a Vasas – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
1 órája

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján

Labdarúgó NB II
2025.10.20. 21:49

Férfi kosárlabda NB I: fölényes szolnoki győzelem Kecskeméten

Kosárlabda
2025.10.19. 20:23

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Szurkolók, barátok, volt játékosok, kollégák emlékeztek gyertyagyújtással Mezey Györgyre

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:28

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50
Ezek is érdekelhetik