Kaposvár: a Ferencváros korábbi kapusát tesztelik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.28. 19:46
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a labdarúgó NB I-ben szereplő Kaposvári Rákóczi felkészülési mérkőzésen 5–1-es vereséget szenvedett a Kubany Krasznodartól. Az orosz élvonalbeli klub hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a somogyiak kapuját az első félidőben a Ferencváros lejáró szerződésű kapusa, Marko Ranilovic védte.

A 26 esztendős játékos 2010 nyarán két plusz egyéves szerződést kötött a Ferencvárossal, amely idén nyáron lejár, és mivel a fővárosi zöld-fehérek vezetői nem hosszabbítanak a kapussal, így ingyen távozhat.

A Kubany honlapjának tudósítása szerint a szlovén kapus most próbajátékon szerepel a Kaposvárnál. Ezzel azonban nincs egyedül.

A Rákóczi teszteli a középpályán bevethető 24 esztendős Stjepan Babicot is, aki a Dinamo Zagrebben nevelkedett, majd megfordult az Amkar Permben, az NK Zagrebben és az Inter Zapresicben is. A jelenleg szabadon igazolható futballista legutóbb a horvát másodosztályban szereplő NK Rudes játékosa volt.

Babic a horvát utánpótlás-válogatottakban összesen 24 alkalommal lépett pályára.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAPOSVÁRI RÁKÓCZINÁL
Érkezők:
Távozik/távozhat:Lubos Hajdúch (szlovák, Puskás Akadémia FC), Nikola Safaric (horvát, Zavrc – Szlovénia), Zámbó Bence (Győri ETO, kölcsönből vissza?)
Kiszemeltek: Burucz Barna (Csákvári TK), Marko Ranilovic (szlovén, Ferencváros), Stjepan Babic (horvát, legutóbb NK Rudes – Horvátország)

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik