Játékossors: Hízelgő, hogy Tony Mowbray kérésére szerződtetnek - Varga

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.24. 19:07
Varga József az angol másodosztályú Middlesbrough-nál folytatja a karrierjét, és DVSC-től kölcsönben távozó védekező középpályás elmondta, jól esik neki, hogy a Championshipben szereplő klub menedzsere, Tony Mowbray kérésére szerződtették.

„Vasárnap este érkeztem Angliába, hétfő délelőtt estem túl az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálaton. Ismertem már a helyet, néhány hete jártam kint, akkor az edzővel is hosszan beszélgettünk. Azon túl, hogy a Middlesbrough híres és nagy klub, az is hízelgő, hogy Tony Mowbray kérésére szerződtet az egyesület. A szakvezető több országban körülnézett, erre a posztra keresett játékost, és elárulta: elsősorban engem akart. Az is vonzó, hogy a csapat kimondottan a feljutást vette célba. Remélem, Angliában a szerencse is mellém szegődik, mert az azért hiányzott a rövid németországi légióskodás idején... De nem nézek hátra, az motivál, hogy abban az országban futballozhatok, ahova minden labdarúgó vágyik. Egy évem van, hogy megmutassam, megállom a helyem a Championshipben, mert természetesen szeretném kiharcolni, hogy hosszútávon számoljon velem a Middlesbrough. Kedden csatlakozom az együtteshez, két tréning lesz. Egyelőre az edzőközpontban készülünk, július 8-án utazunk Portugáliába" – olvasható Varga József nyilatkozata az F-Group menedzseriroda közleményében.

„Mindig is azt mondtam, hogy Varga Józsefnek az angol és a német labdarúgás passzol leginkább a stílusához. Az előző szezonban belekóstolhatott a Bundesliga futballjába, és nem is okozott csalódást Németországban. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Middlesbrough – többek között – a Fürthnél mutatott teljesítménye láttán igazolta át. Az angol csapat már januárban érdeklődött iránta, mindvégig figyelte őt. Tony Mowbray – aki Gera Zoltánnak is volt edzője – ragaszkodott a szerződtetéséhez, többször látta futballozni. Ő nem tipikus brit menedzser, szereti az olyan játékosokat, mint amilyen Józsi. Fontos neki, hogy a középpályása agresszív s gyors legyen, de a labdaügyes futballistákat favorizálja. Varga József kölcsönben kerül a klubhoz, ugyanakkor a Middlesbrough-nak opciója van a végleges megvásárlására" – mondta a Varga ügyeit intéző Filipovics Vladan. Varga József nyilatkozata az F-Group menedzseriroda közleményében.

„Mindig is azt mondtam, hogy Varga Józsefnek az angol és a német labdarúgás passzol leginkább a stílusához. Az előző szezonban belekóstolhatott a Bundesliga futballjába, és nem is okozott csalódást Németországban. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Middlesbrough – többek között – a Fürthnél mutatott teljesítménye láttán igazolta át. Az angol csapat már januárban érdeklődött iránta, mindvégig figyelte őt. Tony Mowbray – aki Gera Zoltánnak is volt edzője – ragaszkodott a szerződtetéséhez, többször látta futballozni. Ő nem tipikus brit menedzser, szereti az olyan játékosokat, mint amilyen Józsi. Fontos neki, hogy a középpályása agresszív s gyors legyen, de a labdaügyes futballistákat favorizálja. Varga József kölcsönben kerül a klubhoz, ugyanakkor a Middlesbrough-nak opciója van a végleges megvásárlására" – mondta a Varga ügyeit intéző Filipovics Vladan.

 

Legfrissebb hírek

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 14:48

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 13:57

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 11:29

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
2025.05.29. 12:19

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35
Ezek is érdekelhetik