Haladás: Szombathelyre látogathat nyáron a Sampdoria

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.10. 12:32
A labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás hivatalos honlapján adta hírül, hogy a nyáron félkészülési mérkőzésen csap össze az olasz élvonalbeli Sampdoriával, amennyiben a két klub vezetőségének sikerül megállapodnia.

Bár a megállapodás még nincs aláírva, a 2012–2013-as szezonban az olasz élvonal 14. helyén végző Sampdoria a július 26-án kezdődő NB I-es nyitányt követő héten kedden vagy szerdán mérkőzhet meg a Rohonci úton.

Az elmúlt években Szombathelyen vendégségben járó Arsenal, a Werder Bremen, az 1860 München és a Mainz után újabb neves külföldi riválissal készülhetnének a szombathelyiek.

A Haladás ügyvezető igazgatója, Tóth Miklós a haladas.hu-nak azt is elmondta, hogy a június 30-án lejáró szerződésű futballisták – Kenesei Krisztián, Búrány Zoltán, Simon Ádám, Rajos Gábor, Mursits Roland – ügyében továbbra sincs előrelépés, azonban azt már most tudni lehet, hogy az élő kontraktussal rendelkező Czafit Richárdot vélhetően egy évre kölcsönadja a klub, és a védő Predrag Bosnjak mellett egy középpályást és egy támadó középpályást vagy egy csatárt is szeretnének igazolni.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Predrag Bosnjak (szerb, Veszprém), Skriba Máté (Tatabánya – kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat: Czafit Richárd (? – kölcsönbe), Gőcze Gergő (PMFC), Kenesei Krisztián (?), Simon Ádám (Palermo – olasz, kölcsönből vissza?), Simon András (Győri ETO, kölcsönből vissza?)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
Tegnap, 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik